Elmélázva baktattam, s az elmém mélyén megszólalt egy vészcsengő, hogy ha nem akarok eltévedni, akkor az útra koncentráljak – én pedig nemes egyszerűséggel figyelmen kívül hagytam. Hamarosan egy üzletekkel tömött utcára értem, ahol kirakatok ezrei vártak. Bámészkodva sétálgattam a boltok mellett, az embereket és az árukat szemlélve. Furcsa ez a világ – állapítottam meg. Az emberek mind a saját dolgukkal foglalkoznak, nem jut eszükbe harcolni egymással, csak mennek vakon, amerre a lábuk viszi őket. Hueco Mundo teljesen más. Ott a gyengék elpusztulnak, s a harcok reggeltől estig beszennyezik a nyugalmas táj valamelyik szegletének képét. A legerősebb és a leggyengébb közti erőkülönbség elmondhatatlan. Bár én gyengének számítok, ez csupán azt tekintve igaz, hogy arrancar vagyok. A hollow-k közt értve az erősek közé tartozom. És Grimmjow? Ő már egyenesen a hollow ranglista csúcsa. Elképzelnem is nehéz, hogy ő „csupán” a hatos számot viselte.

Megálltam egy kirakat előtt, s szemügyre vettem az üvegen visszatükröződő képmásom. A gigaiom lényegében ugyanolyan volt, mint én: nagyjából százhatvan centi magas, vékony, törékeny testalkatú, nyakigláb, fehér bőrű lány. Hosszú, fekete hajam majdnem a derekamig ér, macskaszemeim pedig szürkén csillogtak. Megvizsgáltam a Grimmjow által lopott ruházatomat is, és be kellett látnom, igazán jól választott. Egy ujjatlan, sötétszürke garbóból, egy fekete szoknyából, egy pár térdig érő szürke zokniból és fekete cipőkből állt. A szoknya alját tüll borította, csípő részénél pedig pár csat és egy lánc díszelgett.

- Tetszik, mi? – szólalt meg valaki mögöttem kitalálva a gondolataimat, mire nagyot ugrottam.

- Grimmjow! Megijesztettél! – háborogtam, de ő csak vigyorgott. – Mit csinálsz itt?

- Nem volt jobb dolgom, úgyhogy követtelek – mondta nemtörődöm hangon.

- Hát Ichigo?

- Hagynom kell tanulni – sóhajtott egy mélyet az arrancar, s grimaszolva beletúrt égnek meredő hajkoronájába.

- És minek köszönhető, hogy tényleg hagyod? – kuncogtam.

- Azt mondta, csak így kapok sört – magyarázta.

- Veled könnyű alkut kötni.

- Oh, nem minden esetben vagyok ilyen készséges!

- Csak ha Ichigoról van szó – csettintettem a nyelvemmel megeresztve egy sunyi mosolyt.

- Tch, nagyon magabiztos lettél, kölyök! – mordult Grimmjow, s megragadott a grabancomnál fogva. – A felállás nem változott.

- Erről van szó – villantottam elő fogsorom egy perverz vigyor erejéig.

- Átkozott! Azt hiszed szórakozhatsz velem? – vicsorgott indulatosan.

- Dehogy, Grimmjow-san – csiripeltem. – Vagy mondjam inkább úgy, hogy chan? Ki van felül?

- Fogd be, csitri! Ne merj velem gúnyolódni!

- Nyugi! Tudom, hogy te lennél a seme – kuncogtam rendületlenül, s kacsintottam egyet.

- Rohadt vicces vagy – dühöngött, majd lerakott a földre úgy, hogy nyekkentem egyet.

Átnézve rajtam a járókelők közé sietett és valószínűleg megpróbált eltűnni a tömegben, de ez a megjelenésének köszönhetően veszett ügynek bizonyult. Elfojtva egy nevetést követtem, s szorosan a nyomában haladva fárasztottam a hülyeségeimmel.

- Tudod, tényleg egész jó ez a szerkó. Ebben a szoknyában még a lábam is normálisan néz ki – csacsogtam. –Nem hittem volna, hogy így értesz ehhez.

- Tch, én mindenhez értek.

- Eh, az egód továbbra sem csökkent – állapítottam meg zavartalanul. – Mihez kezdenél mégis, ha tiltanák ezt a szintű önimádatot?

- Leszarnám, hogy mit tiltanak és mit nem – felelte foghegyről.

- A többi espada is ilyen beképzelt volt?

- Kölyök, kurvára idegesítesz! Fogd be, jó?

- Oké, oké… Te Grimm, szerinted nekem milyen a resurrecciónom?

Megtorpant előttem, aminek köszönhetően majdnem nekiütköztem. Dühösen villogó szemekkel fordult felém, mire a nyakamat behúzva pislogtam fel rá.

- Egy: a nevem Grimmjow, remélem érthető. Kettő: elmondom még egyszer, hogy idegesítesz. Három: egy ilyen nyomorultnak nem is biztos, hogy van olyanja.

Azzal sarkon fordult, és tovább ment. Ajkamat biggyesztve meredtem utána pár pillanatig, majd követtem. Jó ideig csak némán baktattunk egymás mellett, míg egy kis parkhoz nem értünk. Meglepetten szemléltem a nagy, zöld területet a város közepén. Grimmjow levetette magát a fűbe, s karjait párnának használva lehunyta szemét. Én csak leültem, és csendesen figyeltem az embereket. Merengve ücsörögtem a mellettem heverő kékhajú baloldalán, s nagyot szippantottam a park levegőjéből. Tekintetemet Grimmjow felé fordítottam, s titkon bántam, hogy csukva tartotta a szédítően kék szemeit. Persze ezt nem hogy neki, de még magamnak sem akartam – vagy mertem – bevallani. Percekig bámészkodtam, aztán követtem Grimmjow példáját s elterültem a fűben. Elmerültem a kék ég látványában, s akaratlanul is elszenderedtem.

 

- Zsibbad a vállam… hallod…? – motyogta a kékhajú arrancar álmatagon. – Hé… kölyök!

Grimmjow mérgelődve nyitotta ki a szemét, s nekilátott letaszigálni magáról a zavartalanul szuszogó lányt. Felsorolt néhány ízes szitokszót, amitől bármelyik idősotthon-szökevény a szívéhez kapott volna, majd feltápászkodott a gyepről.

- Che, ez a kis liba mindig elalszik – pillantott le a lányra. – De miért mindig akkor, amikor én is itt vagyok? – ráncolta homlokát.

Rövidke ideig habozott, majd vállat vont és elindult, mondván, hogy Amorina biztos tudja az utat visszafelé. Zsebre vágott kézzel ballagott a délutáni forgalomtól terhelt utakon. Nemsokára megérkezett a „Kurosaki magánklinika” feliratú táblával hirdetett épülethez, ahol jó szokásához híven egyszerűen csak belépett a lakásba. Felvonszolta magát a lépcsőn Ichigo szobájáig, s kopogás nélkül benyitott. A narancshajú fiú az íróasztalánál ült, s hevesen karistolta az előtte lévő papírt a tollheggyel, ezzel párhuzamosan egy könyv tartalmát is elszántan tanulmányozta. Mikor Grimmjow megtisztelte bejövetelével, csak hátrasandított, aztán folytatta eddigi cselekvését.

- Yo, Kurosaki – csosszant beljebb az arrancar.

Megállt Ichigo mögött, s hosszan bámulta, ahogy a fiú tanult. Mikor az megelégelte a tarkójába fúródó kék pillantást, fújtatva hátrafordult, s tekintetével megpróbálta ledöfni az arrancart. Mielőtt megszólalhatott volna, hogy szóvá tegye, mennyire idegesíti a kékhajú jelenléte, Grimmjow megelőzte:

- Szerintem te egy mutáns vagy.

- Eh? – hökkent meg Ichigo.

- Ez abnormális. Hogy tudsz egyszerre olvasni és írni?

- Hát… izé, már megszoktam.

- Nem ért esetleg radioaktív sugárzás gyerekkorodban, vagy valami hasonló? Nem evett meg, aztán hányt ki egy hollow?

- Nem.

- Akkor hogy a picsába csinálod?

- Mondom, megszoktam!

Grimmjow homlokráncolva méregette a fiút, majd egy grimasz kíséretében ledobta magát Ichigo ágyára. A tinédzsernek eszébe jutott, hogy mit is akart mondani hívatlan vendégének alig egy perccel ezelőtt, s neki is látott gondolatai kifejezésének.

- Nem akarsz elhúzni? Tudod, eléggé idegesítő vagy.

- Direkt csinálom. Örülök, hogy sikerül. Bár, engem ismerve ez egyértelmű, hiszen mi az ami nekem ne sikerülne…

- Grimmjow! Fogd be, és kezdj valamit magaddal!

- Biztosan ezt akarod? – kérdezte az ex-hatos egy hátborzongató vigyorral az arcán.

- Akármit csinálhatsz, csak ne itt! – szűrte a fogai közt a narancshajú, közben próbálta leplezni, hogy arca halvány vörös árnyalatot öltött.

- Ja, mindenki ezzel jön. Kisebbségi komplexusod lenne. Ezt nem hagyhatom, ugye?

- Seggfej! Mi lenne, ha egyszer nem lennél ilyen egoista? – puffogott Ichigo.

- Felborulna a világ rendje. Netán nem tetszik, Kurosaki?

- Ó, de, egész nap arra vártam, hogy hallgassam a szövegeid, megzavarva a tanulásban! Baromira tetszik, tényleg!

- Shh, nyugi van, Kurosaki! Inkább élvezd ki a társaságom, mert amint lehet, eltűnök innen!

- Azt nagyon remélem – dörmögte a narancshajú, s homlokráncolva visszafordult az asztalához.

A szobára csend ereszkedett, s Ichigo már épp kifújta volna a tüdejében rekedt levegőt, mikor megérezte a haját borzoló leheletet.

- Máris figyelmen kívül hagysz? – zümmögte a fülébe Grimmjow.

- Mivel tanulni akarok… – nyelt egy nagyot Ichigo.

- Akkor gyorsan meg kell hoznom a kedved valami másra.

- Perverz disznó! – dühöngött Ichigo.

- Jaj, félreértetted?

- Mi az, hogy félre? Lehet ezt másképp értelmezni?

- Mm, most hogy mondod, nem…

- Grimmjow, megtennéd, hogy nem lihegsz a fülembe?!

- Te kérted, hogy kezdjek valamit magammal – kuncogott a kékhajú.

- Magaddal, ne velem!

- Mmmh, mondj egy okot, hogy miért hagyjalak békén, Kurosaki!

- Adok pénzt sörre – borzongott meg Ichigo. – Te meg elmész, és annyit veszel magadnak, amennyit akarsz. Áll az alku?

- Nem – felelt tömören Grimmjow, és belenyalt a fiú fülkagylójába.

Ichigo úgy ült, mintha karót nyelt volna, közben próbált elhúzódni az arrancartól, aki ördögi vigyorral az arcán vette tudomásul, hogy ennél jobban még senki idegeit nem tudta szétcincálni.

- Baj van, Kurosaki? – duruzsolta, miközben visszahúzta a menekülő narancshajút. – Nem tetszik valami?

- Oh, de, minden tökéletes! – sipákolt szarkasztikusnak szánt hangon Ichigo.

- Ennek örülök – harapott a fiú vállába Grimmjow.

- Elárulnád, hogy mi a faszt csinálsz? – fakadt ki Ichigo.

Grimmjow röhögve eltáncolt a dühös, kapálózó tinédzser mellől, s rávillantott egy önelégült vigyort.

- Szóval, adsz pénzt sörre?

- Ezek után? Kizárt!

- Naaaaa, Kurosaki!

- Nem.

- Kérsz még az előbbiből?

- Oké, oké, adom már!

Az arrancar vigyorogva lépett ki a bejárati ajtón, és önelégülten kereste a boltot, ahol alkoholhoz juthatott. Hamar meg is találta, és a hat üveg sör megvétele után visszaindult az ideiglenes otthonához. Mikor megérkezett, elégedetten leült a konyhaasztalhoz, és kibontotta az első üveget, a többit pedig a hűtőbe rakta, nehogy felmelegedjenek. Zavartalanul kortyolgatta a nedűt, mikor betoppant a szobába Amorina.

- Durcásnak tűnsz – jegyezte meg végigmérve a lányt.

- Otthagytál – felelt a feketehajú ajak biggyesztve.

- Ki mondta, hogy aludj el? Ráadásul rajtam!

- Te is aludtál.

- Csak szunyókáltam.

- Mi van, ha nem találok vissza?

- Semmi. Kint alszol.

- Bunkó!

- Liba.

Amorina keresztbe fonta karjait, és sötét pillantással méregette az arrancart.

- Kérsz sört? – vonta fel szemöldökét Grimmjow.

- Eh?

- Na, kérsz vagy sem?

A lány pislogott egy ideig, majd vonakodva bólintott.

- De csak egy kicsit.

Grimmjow kivett a hűtőből egy üveget anélkül, hogy felállt volna az asztaltól, felbontotta az italt, s odalökte a lány elé, aki óvatosan beleszagolt a sörbe. Elfintorodott, de azért megkóstolta. Hamarosan megszokta a kesernyés ízt, és megszabadította az üveget a tartalma felétől. A kékhajú csak csendben somolyogva nézte, amint elfogy a sör, s ezúttal mindkettőjüknek elővett egy újabb adagot. Amorina tekintete már kezdett ködösödni, a második üveg végére pedig már a semmin nevetgélt. Grimmjow vigyorogva figyelte a lányt.

- Te leitattad Rina-chant? – tűnt fel Ichigo a konyhaajtóban, s hangjából kiszűrődött egy cseppnyi felháborodás.

- Nem erőltettem rá semmit.

- Ez akkor is a te rossz hatásod!

- Ugyan, Kurosaki, hisz ez még csak a második sör volt! Te gondoltad volna, hogy ennyivel képes leinni magát?

- Nem kellett volna kipróbálni – vettette oda Ichigo. – Most meg mihez kezdjek szerencsétlennel?

- Ne beszéljetek úgy rólam, mintha itt se lennék! – háborgott Amorina, de a következő pillanatban már megint magában nevetett.

Ichigo végül kivitte a lányt a nappaliba, s mielőtt még földig itta volna magát, elküldte aludni a kanapéra. Az arrancar vígan nevetgélve engedelmeskedett, s kuncogva a takaró alá bújt. A narancshajú ezek után kijelentette, hogy elmegy aludni, s magára hagyta a konyhában iszogató, vigyorgó Grimmjowt. Átöltözött, s abban a hitben bújt az ágyába, hogy lesz egy nyugodt öt perce.

- Üdv, Kurosakiii! – robbant be a szobába a kékhajú.

- Grimmjow – nyögött az említett, s fejére húzta a párnáját.

- Hogy, s mint?

- Most már rosszul!

- Ugyan már! – vigyorgott az arrancar, miközben bevetette magát Ichigo mögé az ágyba.

- Komolyan itt fogsz aludni?

- Tegnap is így volt – vont vállat Grimmjow.

- De nekem ez nem tetszik.

- Engem meg nem érdekel, hogy őszinte legyek.

Ichigo fújtatva bebugyolálta magát a takaróba, gondosan ügyelve rá, hogy Grimmjownak ne jusson a plédből.

- Hé, így fázni fogok!

- Ruhában vagy – mordult a fiú.

- Igaz is. – Grimmjow kiugrott a tinédzser mögül, s vetkőzni kezdett, mire Ichigo felhördült mögötte. – Ja, bocs, a kisebbségi komplexusod – nevetett a kékhajú.

Immár alsóban visszamászott az ágyba, s tekintetével követelte a takaró felét. Ichigo kelletlenül odalökte a plédet, és próbált nem foglalkozni a mögötte terpeszkedő arrancarral. Egy idő után Grimmjow abbahagyta a mocorgást, és nyugodt szuszogásba kezdett. A narancshajú pár pillanattal később elszenderedett.

Grimmjow homlokát ráncolva hunyorgott, s eltartott egy darabig, míg felfogta, hogy hol van. A szobát csak a kintről beszűrődő fény világította meg, amennyire tudta. Az arrancar egy csokoládébarna tekintettel találta szembe magát, s megállapította, hogy a lehelet, amit az arcán érzett, a szempár tulajdonosáé volt.

- Kurosaki? Te meg mit csinálsz?

- Idegesít, hogy folyton Kurosakizol. Ichigo a nevem.

- Nem válaszoltál a kérdésre.

- Izé… téged nézlek.

- De miért?

Ichigo zavartan pislogott, s tekintetét leválasztotta az arrancaréról.

- Csak… mert. Ehhez van kedvem.

- Esetleg álljak reflektorfénybe, vagy valami? – ajánlotta szemöldökét felvonva Grimmjow.

- Hülye!

- Bocs, nem igazán értettem, megismételnéd?

- Azt mondtam, hogy nem kell.

- Akkor ne bámulj!

- Zavar? Hová lett az egód?

- Sziesztázik. Mivel alvás idő van, ő úgy döntött, nem kel föl miattad, Kurosaki.

- Ichigo.

- Hidd el, szebb és érdekesebb neveket is használnék rád, ha akarnék!

- Ez igazán kedves tőled, cica!

Grimmjow lenyomta a párnára Ichigot, s villámló tekintettel fölé magasodott. Vicsorogva szűrte a szavakat a fogai között:

- Kuss és alvás!

A kékhajú az ágyhoz préselte a fiút, s úgy döntött, akármennyit is fog ficánkolni alatta, nem száll le róla. Azonban arra nem számított, hogy a narancshajú nyugodtan, panasz nélkül tűri majd a bosszúját. Nem elég, hogy nem háborgott, a tinédzser még alvásra készen Grimmjow vállába is fúrta az arcát.

- Finom az illatom? – mordult bosszúsan a kékség.

- Nem rossz, de holnap reggel megfürödhetnél.

- Tudod, hogy most szenvedned kéne?

- Miért is? – emelte Grimmjow-ra barna szemeit Ichigo.

- Mert ez a bosszúm, amiért nem hagytál aludni és még le is mertél cicázni.

- Hagytalak aludni. Csak néztelek, nem ébresztettelek föl.

- És még mindig nem mondtad el, miért bámultál – vicsorgott a kékhajú.

Ichigo elfordította arcát a hollow felől, ezzel palástolva, hogy elvörösödött.

- Olyan más volt az arcod, mikor aludtál!

- Eh? – Grimmjow meglepetten pislogott.

A szobára némaság ereszkedett. Ichigo alsó ajkát beharapva várta, hogy a kékhajú reagáljon. Grimmjow szótlanul emésztgette a hallottakat.

- Úgy érted, jól nézek ki mikor alszom? – próbált bővebb magyarázatot szerezni.

Nem kapott választ.

- Hát ez durva – állapította meg csak úgy magának az ex-hatos.

Ichigo várta a szitkozódást és a fejmosást, de az nem érkezett meg. Óvatosan Grimmjow felé fordította a tekintetét. Az arrancar kutakodva fixírozta a fiú arcát. Ichigo elvörösödve próbált elbújni a volt espada elől.

- Kezdem azt hinni, hogy élvezed a helyzetet – jegyezte meg a kékség.

Ichigo nyelt egyet.

- Zavar?

- Inkább az zavar, hogy nem zavar.

Mind a ketten hallgattak, s nem néztek egymás szemébe. Végül Grimmjow lehengeredett a fiúról.

- Szerintem inkább aludjunk.

Ichigotól nem jött válasz, s az arrancar azt hitte, hogy az már el is aludt, mikor megszólalt a szoba csendjét megtörve:

- Grimmjow? Ma csak szórakoztál velem, ugye?

- Hát én annak szántam – felelt bizonytalanul a kékhajú.

Ichigo sóhajtott, s lehunyta csokoládébarna szemeit. Grimmjow megpróbált visszaaludni, de nem jött álom a szemére. A gondolatok kiűzték agyából a fáradtságot. Átsuhant az elméjén, hogy ha nem támadja meg Amorinát, akkor nem került volna ide. Sőt, Urahara nélkül sem itt lenne. De még tovább ment, a shinigamik miatt kellett idejönnie. Ahogy felidézte a harcot, eszébe jutott a fiatal shinigami. Felelevenítve a képét elmerengett, hogy miért nem ölte meg… a szeme emlékeztette valakire…

- Ó, a picsába! – ült fel hirtelen az ágyon tágra nyílt szemekkel.

- Hm? – mormogott mellette Ichigo.

- Semmi, semmi – feküdt vissza. – Vagyis a fenébe, valami!

- Baj van? – fordult felé a fiú álmatag pillantással.

- Ja, azt hiszem.

- És mi az?

- Megártott nekem ez a hely… de hé, miért beszélek veled kedvesen?

Ichigo kuncogva odahajolt a zavartan pislogó arrancarhoz, és somolyogva a szemébe fúrta tekintetét.

- Nekem te ártottál meg, de nem kicsit – jelentette ki, s óvatosan kidugta a nyelvét, hogy végignyalhasson a kékhajú alsó ajkán.

Grimmjow elhűlten bámult a narancshajúra, aki fülig vörösödve húzódott távolabb az arcától. Idegtépően lassan tudta csak felfogni a körülötte zajló eseményeket, s mire ez megtörtént, azon kapta magát, hogy Ichigo ajkaira tapadt. Megfogta a fiú derekát, közel húzta magához, s hagyta, hogy a tinédzser a nyaka köré fonja karjait. Levegő után kapva váltak el egymástól, s folytatásképp Ichigo lágyan harapdálni kezdte Grimmjow nyakát.

- Már nem vagyok biztos benne, hogy felébresztettél – jegyezte meg az ex-hatos.

- Igazából én sem – felelt Ichigo, s végignyalt Grimmjow bőrén. – Ha tudnám, hogy ébren vagyok, biztos nem csinálnék ilyeneket.

- Francbah… ezt nem szabadna ilyen kibaszottul élveznem – lehelt a kékség, s felhúzta a fiút az ajkaihoz egy következő csókra.

Ichigo beletúrt az égnek meredő hajkoronába, s belesóhajtva a csókjukba közelebb tolta a csípőjét az arrancaréhoz. Grimmjow zihálva eltolta magától a fiút, s próbált józanul gondolkodni.

- Szerintem abba kéne hagynunk.

- Nem akarom – nyögte Ichigo elfúló hangon.

- Én egy hollow vagyok, Kuro… izé, Ichigo! A volt hatos espada. Te meg egy shinigami voltál. És nem tudom mennyire lep meg, de mindkettőnknek van valami lóbálnivalója a lába közt!

- Legalább valamiben hasonlítunk is.

- Az a baj, hogy nem abban, amiben kéne.

- Kívánlak, Grimmjow – suttogta a kékhajú fülébe Ichigo.

- Mennyivel könnyebb lenne, ha nem érezném én is ugyanezt! – sóhajtott lemondóan az arrancar. – A fenébe is, hát legyen! – mordult, s rákapott a fiú ajkaira.

 

Nyögve tápászkodtam fel a kanapéról, s szemöldökömet összevonva túrtam a hajamba, miközben visszaemlékeztem az előző napra. Elhúztam a számat az agyamba tóduló képek miatt.

- A fene… soha többé nem vesz rá ilyesmire – dörmögtem.

Kivonszoltam magam a konyhába, és leültem az asztalhoz. Szúrós pillantással kísértem a helyiségbe belépő Grimmjow minden mozdulatát.

- Nyúzottnak látszol – jegyeztem meg olyan hangnemben, hogy kihallatszódjon belőle az idegességem.

- Pont te mondod? – vetette oda Grimmjow.

- A te hibádból vagyok ilyen!

- Senki sem kötelezett az ivásra – vonogatta vállát félszegen. – Amúgy is csak két üveggel ittál. Az gyakorlatilag semmi.

- Micsoda szakértő lettél – jegyeztem meg.

- Che, van aki gyorsan tanul.

- Más meg értelmes dolgokkal tölti az idejét – vágtam vissza szememet összeszűkítve.

- Egy percig se bírjátok ki egymás szívatása nélkül? – szólalt meg Ichigo feltűnve a helyiségben.

- Reggelt, Ichigo! – köszöntöttem a házigazdát.

Grimmjow hirtelen összezavarodva pislogott a padló felé. Végül megragadott a grabancomnál fogva, és kilökdösött a bejáratig. Meglepetten fordultam felé, mikor elengedett, de már csak az ajtóval találtam szembe magam.

- Grimmjow, te szemét! – kiabáltam. – Engedj be!

- Most egy ideig kint maradsz, kölyök. Élvezd ki az egyedüllétet! – szólt vissza odabentről.

Lehangolt állapotban nekiláttam gondolkodni, hogy mit csinálhatnék. Végül úgy döntöttem, hogy lesz, ami lesz, elmegyek Uraharához, maximum kapok egy jó kis fejmosást.

 

Grimmjow a falhoz lökte Ichigot, s fölé magasodva a mellkasára tette a kezét, ezzel fogságba ejtve a fiút. Résnyire szűkített szemekkel hajolt közelebb hozzá.

- Elmagyarázhatnád, hogy mi történt éjszaka!

Ichigo pár pillanatig tétován pillogott.

- Ó, szóval nem álom volt?

- Nem igazán.

- Hoppá.

- Szóval?

- Mit kéne mondanom?

- Valamiféle magyarázatot, lehetőleg.

Ichigo csendben tűnődött a lehetséges válaszon, közben ujjai felkúsztak Grimmjow kezéhez.

- Ne birizgálj! – szólt rá az arrancar, mielőtt a fiú hozzáérhetett volna. – Akkor tutira nem fogok tudni figyelni.

A narancshajú felsóhajtott és a kék szemekre emelte tekintetét.

- Az egész a te hibád, Grimmjow. Beállítottál ide, mint valami szuvenír a múltamból, felforgattad a mindennapjaim, amiknek megjegyzem, tanulással kéne telniük, és aztán…

- Aztán?

- Még jöttél a hülyeségeiddel is! – rázta fejét Ichigo. – Szerinted normális, ha azzal piszkálsz, hogy… hogy belenyalsz a fülembe?! Ezek után még az én ágyamba feküdtél! És csak úgy mellékesen, kilátszott az egész mellkasod, mert nem bírod magadra húzni azt a fránya takarót rendesen, csak rólam ráncigálod le!

Grimmjow hümmögve emésztgette a felsoroltakat, aztán sóhajtva elengedte Ichigo mellkasát.

- Még mindig nem értelek teljesen, de jó.

- Most már birizgálhatom a kezed?

- Nem – felelt Grimmjow. – Még merengek kicsit.

- Te olyat is szoktál?

- Úgy nézek ki? Nem szoktam. Tényleg kikészít ez a hely.

- Segíthetek neki?

- Mi? Kinek?

- Ennek a helynek.

- Nekem már úgy is mindegy – horkantott Grimmjow, de azért felvonta szemöldökét.

Ichigo válaszképp a kékség szájára tapasztotta ajkait. Grimmjow először meglepődött, majd átkarolva a fiút visszacsókolt. Ichigo az arrancar hajába túrt, s ha lehetett, még közelebb húzta magához a tarkójánál fogva. A légszomj szakította szét őket, levegő után kapva váltak el egymástól.

- Mmh, biztos, hogy ezt akarod, Ichigo? – morogta a fiú ajkai közé Grimmjow.

- Most? Biztosan.

- És holnap?

- Holnap is, és azután is. Bár azt hiszem… előbb-utóbb szívás lesz a vége.

- Melyik értelemben gondolod? – kérdezte perverz vigyorral Grimmjow.

- Ugh, most hogy mondod…

- Hm, így mi van?

- Elbizonytalanodtam. Szerinted melyiket válasszam?

- Az elsőt – vágta rá Grimmjow.

- És az melyik? – kuncogott a narancshajú.

- Amelyiket én választanám – vigyorodott el az arrancar, s benyúlt Ichigo pólója alá.

A fiú belecsókolt a kékhajú nyakába, mire annak ujjai felvándoroltak a narancshajú hasfalán.

- Kurosaki…

- Jagerjaquez?

- Khm, Ichigo. Akarlak. Most.

- Akkor szerezz meg, Grimmjow! – harapott finoman az ex-hatos fülébe Ichigo.

- Biztos, hogy meg fogod köszönni?

- Érdekel az téged?

- Őszintén? Nem.

- Akkor nem értem a problémád.

- Én se… ah, ne nyúlkálj, mert nyakon váglak!

- Zavar? – kuncogott Ichigo.

- Dehogy zavar, csak nem tudok tőle beszélni.

Ichigo elővillantotta fogsorát, s Grimmjow kék szemeit egy pillanatra sem eresztve végigsimított az arrancar izmain, egészen a nadrágjáig, ahol idegölően lassan folytatta útját lefelé.

- Ahh, ne csináld… a saját sírodat ásod, ugye tudod?

- Mert?

Grimmjow belemarkolt a fiú fenekébe, s közel hajolt az ajkaihoz.

- Mert nem fogok finomkodni!

- Az lepne meg, ha kedves lennél és óvatos.

- Éles a nyelved. Meglátjuk, meddig – vigyorgott Grimmjow. – Elmenjünk a kanapéig, vagy jó a konyhaasztal?

- Tudod, nekem az ágyam tetszik a legjobban…

- Kizárt, hogy én oda így felvergődjek! És ezért csak magadat okolhatod.

- A kanapé nem elég széles.

Grimmjow cápavigyorral az arcán végignyalt Ichigo ajkán.

- Nem egymás mellett leszünk.

- Grimmjow, te máris meg akarsz fektetni?

- Mi az, hogy máris? – hördült az arrancar. – Csak emlékeztetlek, hogy te másztál rám tegnap is, meg ma is!

Ichigo zavartan pislogva bámult a kék szemekbe.

- Azért nem teljesen úgy képzeltem el az elsőt, hogy én leszek alul…

- Oh, még szűz vagy? Egyre izgalmasabb – harapott a fiú fülébe a kékhajú.

- Ne beszélj már úgy, mint egy strici!

- Ugyan már, Ichigo, mindenki tudja, hogy én az ügyfél vagyok!

- Igen? És mi lesz a fizetségem? – kérdezte cinikusan a tinédzser.

- Még egy kör.

- Beképzelt – dörmögte Ichigo, de szavait megcáfolta a heves csók, ami ezt követte.

- Hah… ha felmegyünk az ágyadig, neked eshetek? – lehelte Grimmjow.

- Meg lehet próbálni – felelt a narancshajú, szájával az arrancarét súrolva.

Grimmjow megragadta Ichigot a csuklójánál fogva, s úgy rángatta fel az emeletre, mintha az élete múlna rajta. Amint beértek a helyiségbe, szinte gondolkodás nélkül egymásnak estek, s kiéhezetten falták a másikat. Grimmjow az ágyra borította a fiút, derekát a két térde közé fogta, s vetkőztetni kezdte. Ichigo az arrancar sliccével szórakozott, és a lenge felsőjétől is megfosztotta a kékszeműt. Nemsokára már csak alsó volt rajtuk, s egymás testén végigsimítva csókolták egymást.

- Ijesztő a tekinteted – lehelte Ichigo.

- Ijesztő? – ismételte meg szemöldökét felvonva Grimmjow.

- Olyan, mintha azt mondaná, hogy „a mai nap után sosem fogsz tudni a lábadra állni, Ichigo”.

- Milyen igaza van – vigyorodott el a kékhajú.

- Ezt vegyem fenyegetésnek?

- Dehogy, csak számíts rá, hogy holnap fájni fog a segged!

- Hát pedig ez ad okot az aggodalomra.

- Ugyan, Ichigo – mormogta a fiú bőrébe az ex-hatos. – Ne játszd magad, nagyon rosszul csinálod egy szál bokszerben!

Grimmjow a narancshajú nyakát kezdte harapdálni, s lassan feljebb haladt az arcéléig, majd a szája sarkáig, mikor Ichigo megállította.

- Várj egy picit!

- Hmm? Most meg mi van?

- Grimmjow, te… visszamész Hueco Mundoba amint lehet, nem?

- De, valami olyasmi – felelt a kékhajú.

- Szóval ez csak egy sima dugás? Aztán majd itt hagysz?

Az ex-espada zavartan hátrébb húzódott a fiútól, és grimaszolva kutatott a megfelelő válasz után. Többnek tartotta a dolgot annál, hogy simán csak megfektesse Ichigot, de hogy érzések? Olyan emberinek hatna, ha azt mondaná, hogy szeret valakit…

- Biztos kényelmes vagyok, de ebben a pózban téged kevésbé lehet annak mondani – jegyezte meg Ichigo.

Grimmjow megrázta fejét és úgy csinált, mintha meg se hallotta volna. Eszeveszetten kereste a megfelelő szavakat, amivel kifejezhette volna a gondolatait.

- Én nem egészen így gondoltam – préselte ki magából. – Tegnap óta valahogy kiment a fejemből a hazajutás lehetősége.

- De itt sem maradhatsz – tette hozzá Ichigo, és kibujt az arrancar alól.

- A fenébe is, te kezdted! Nem lehetsz akkora szemét, hogy most csak úgy… kiszállsz! Ne mondd, hogy te nem akarod!

- Grimmjow, én… – A kékhajú sarokba szorította a fiút, s vicsorogva közelhajolt hozzá.

- Rohadtul kívánlak, Ichigo, és ezen nem változtat az a tény, hogy egyszer el kell húznom innen. Lehet, hogy majd vége lesz ennek az egésznek, de ez nem azt jelenti, hogy nem teheted meg amit akarsz. Egyszer úgyis minden véget ér, nem? Ne szaladj el, ha megkérhetlek, mert kibaszott idegesítő!

Ichigo belebámult a kék szemekbe, aztán felsóhajtott, és megcsókolta az arrancart. Megadta magát. Egyik karját Grimmjow nyaka köré fonta, a másikkal pedig a kék hajkoronába túrt bele. Az ex-hatos elégedetten maga alá gyűrte a fiút, belemarkolt a fenekébe, s felkuncogott a narancshajú nyögésére. A kékszemű vékony nyálcsíkot hagyott Ichigo mellkasán, ahogy csókjaival egyre lejjebb haladt az izmokon. A narancshajú levegőt visszafojtva vájta ujjait az arrancar hátába, s lábait a kékség derekára kulcsolta.

- Az előbb még nagyon ellenkeztél – dorombolta Ichigo bőrébe Grimmjow.

- Annyira azért nem…

A kékhajú beléfojtotta a szót egy erőszakos csókkal, ami hamar viszonzásra lelt. Grimmjow lehámozta a fiúról az utolsó darab ruhaneműt is, majd önmagát is megfosztotta az alsótól. A bőrük forró volt, ahogy egymáshoz értek, leheletükkel libabőrössé tették a másikat. Az arrancar felfedezőtúrára indult ajkaival a narancshajú testén, aki hátravetett fejjel hagyta, hogy a kékség egyre lejjebb kényeztesse. Grimmjow nyelve a fiú csípőjén keresztül egészen a combjáig kúszott, majd villanó tekintettel visszakanyarodott, s végignyalt Ichigo hosszán. Az felsóhajtott, s a kék tincsekbe markolt. Az ex-espada egy kis hergelés és játszadozás után ajkai közé fogta a fiú merevedését. Ichigo felsóhajtott az érzésre, s lehunyta szemét. Grimmjow hevesen nyalogatta a narancshajút, közben lassan becsúsztatta egyik ujját az alatta lévő nyílásába. A fiú felnyögött, majd ajkába harapott, hogy elnyomja a torkából előtörő hangokat. A kékhajú lassan a második ujját is az előző mellé tolta, aztán a harmadikat is, s mozgatni kezdte őket. Mikor ezzel végzett, felkúszott a fiú nyakához, hogy belecsókolhasson a vállába. Ichigo az arrancar combjai alá nyúlt, s feljebb húzta magán, ezzel is siettetve őt. Grimmjow egy pillanatra elvigyorodott, majd a narancshajúba csusszant. Ichigo a kékség hátába vájta körmeit, s lábaival szorosan átfonta annak derekát. Grimmjow várt pár szemhunyásnyi ideig a fiú arcélét harapdálva és nyalogatva, majd lassan mozogni kezdett. Felsóhajtott az érzéstől, ami végigáramlott minden egyes porcikáján. Borzongva, élvezettel hallgatta Ichigo zihálását és halk nyögéseit, s halványan elvigyorodott, miközben beleharapott a fiú alsóajkába. Meglepetten kapott levegő után, mikor az alatta lévő az övével ellentétes irányba taszította csípőjét.

- Megleptelek? – kérdezte erőtlenül Ichigo.

- Egy kicsit – felelt Grimmjow, s elfojtott egy jóleső sóhajt.

- Hah, Grimm, nyugodtan kiengedheted – kuncogott a narancshajú kihívóan pillantva a kék szemekbe.

- Neh dumálj – préselte ki ajkai közül a kék, s gyorsított tempóján.

Ichigo megfogadva a tanácsot hátravetette a fejét, s összeszorított szemekkel zihált. Az arrancar számára megszűnt a külvilág, csak arra összpontosított, hogy elérje kielégülését a fiúban. Nem ütközött ellenállásba, sőt, még közreműködést is kapott a hasonló célokkal megáldott eperkétől. A kékhajú lehunyta szemét, s átengedte magát a vérében száguldó érzésnek. Nyögve élvezett el, s már észre sem vette a hátába mélyedő ujjakat. Mikor már nem káprázott a szeme, Ichigo szájára hajolt, hogy felfalhassa a fiút.

- Szépen nyögsz – lehelte az ajkak közé.

- Kapd be… – mordult Ichigo az aprócska szünetben, amit a megfulladás ellen tartottak.

- Telhetetlen vagy – mormogta Grimmjow elvigyorodva.

- Che, ki beszél?

- Én nem vagyok telhetetlen – felelt a kékség, s legördült a fiúról. – Ha az lennék, rég ledugtam volna a torkodon a…

- Oké, oké, értem! Nem vagy telhetetlen – vágott közbe Ichigo, s az ex-hatos szájára tapasztotta kezét.

Grimmjow megragadta csuklóját, s messzebb tolta magától az ujjakat, hogy végignyalhasson rajtuk. Ichigo hozzásimult az arrancarhoz, s orrát a kék tincsek közé túrta.

- Nem vagy éhes? – dörmögte a hajkoronába.

- Most csak rád – válaszolt Grimmjow vigyorogva.

- Nekem viszont korog a gyomrom. Nem akarunk lemenni ebédelni?

- Miféle tinédzser vagy te, hogy nem tárolsz kaját a szobádban? – zsörtölődött a kékszemű.

- Nem akartam, hogy megromoljon, ha nem enném meg… és most még Yuzu sincs itt, hogy rám szóljon, ha itt hagynám – vonogatta vállát Ichigo. – Amúgy sem szeretek itt enni.

- Akkor ideje megszeretned, mert nem fogunk minden nap lerohangálni, mert te megéhezel szex után!

- Ez úgy hangzik, mintha szokásunkká válna a dolog – temette arcát a kékség vállába a fiú.

- Netán problémád van vele? – szökött a magasba az ex-hatos szemöldöke.

- Nem. Csak fura.

- Fura? – simított végig a narancshajú gerincén Grimmjow, érintése nyomán forróságot hagyva.

- Nem hittem volna, hogy pont veled… ráadásul pont így…

- Zavar, hogy alul voltál? – villantotta elő a fogsorát a kék.

- Be kell, hogy valljam, nem sok időm volt felkészülni rá. Elvileg engem felülre teremtettek.

- Gyakorlatilag meg alám.

- De nagy lett az arca valakinek! – bökte oda Ichigo.

- Nem csoda… – dorombolta Grimmjow. – Azok után, hogy elnyertelek.

- Mi vagyok én, trófea? – kekeckedett a fiú, de hangja megenyhült.

- Annál sokkal jobb – vigyorgott az arrancar, s az ágyneműk közé borította a narancshajút, csak hogy egész testével hozzásimulhasson.

A pillanatot Ichigo gyomorkorgása törte meg, amit az ex-hatos egy mordulással konstatált, majd lemászott a fiúról, s lerángatta a konyhába, hogy minél gyorsabban túl lehessen az ebédnek nevezett csapáson.

Súgó Még nincs hozzászólás.