Kómás fejjel baktattam ki a szobámból, s egyenesen Urahara hátának ütköztem, ami miatt sűrű bocsánatkérésekkel árasztottam el. Ő persze csak elbújt a legyezője mögé és mosolygott rajtam, majd kirángatott egy helyiségbe – a konyhába? –, ahol megajándékozott egy adag kajával reggeli gyanánt. Egy vörös kissrác seprűvel a kezében elflangált mellettem, közben valami olyasmit dörmögött, hogy „megint egy ingyenélő”, amire meresztgettem kicsit a szemem, de inkább nem vettem magamra. Hosszú percek óta kortyolgattam a teámat, mikor előkerült Grimmjow. Fekete, ujjatlan felső volt rajta, melynek nyakkivágásából előbukkant izmos mellkasa, amitől az embernek kedve támadt volna lejjebb ráncigálni a felsőt – nekem persze nem, egyrészt, mert arrancar vagyok, másrészt, mert emlékszem, hogy tegnap milyen lelkesen akart kinyuvasztani. Egy sötét csőnadrágot viselt, ami meglepően jól illett hozzá – vagy inkább a seggére. Neki valamiért nem volt olyan álmatag a képe, mint az enyém. Kényszeresen végigpillantottam magamon. Egyszerű fekete ruhám volt, nagyjából a térdemig ért, alatta sötétszürke harisnya takarta a vékony lábaim. Ismét felnéztem, s egy pillanatra elbambultam a haját szemlélve. Arra eszméltem föl, hogy kérdő pillantása találkozott az enyémmel.

- Jó reggelt – csipogtam amolyan válaszféleségként a tekintetére.

Válasz nélkül leült az asztalhoz, s karjait a tarkóján összefonva várta a reggelijét. Micsoda bunkó! A fekete kislány, Ururu elé rakta az ételt, mire Grimmjow neki is látott bekebelezni. Urahara eközben ide-oda járkált, mintha a dolgát intézné, pedig mindenki tudta, hogy csak miket figyelt. Grimmjow elégedett böfögéssel jutalmazta a reggelit, én pedig csak a szememet meresztgettem, hogy milyen gyorsan behabzsolta, miközben én még csak a teámat iszogattam a fél adag sushim előtt. Az ex-hatos lehunyt szemmel üldögélt, így volt alkalmam nyugodtan elmerengeni a kék haját bámulva.

Félre ne értsen senki! Legszívesebben menekülnék előle. Mégis, ez a rikító kék, lélegzetelállító frizura magára vonzotta bambuló tekintetemet.

- Tetszik? – vigyorgott rám, résnyire nyitott bal szemmel, amit egy összerezzenéssel jutalmaztam.

Jobban tetszett a kérdő pillantás. Ez az önelégült mosolynak csúfolt grimasz… kiráz tőle a hideg. Még sokáig morgolódtam volna magamban Grimmjow egójáról, ha egy hang félbe nem szakít.

- Urahara-san, nem láttad Ino… uét… – csuklott el a mondat végén.

Oldalra pillantottam, és próbáltam befogadni az elém táruló képet. Egy narancshajú fiú állt az ajtóban, olyan pózban, mint aki épp be akart rontani a szobában, de útközben megdermedt. Szájtátva meredt a tőlem nem messze ülő arrancarra, akinek ajkai őrült vigyorba húzódtak. Ezt az arckifejezést még akkor sem láttam az arcán, mikor engem üldözött. Az ajtóban álló fiú helyett is kétségbeestem, bár erre valószínűleg nem volt szükség, mivel épeszű ember megteszi magának.

- Később kellett volna kelnem – nyögte, és indult is visszafelé, kissé talán magába omolva.

- Mi van, shinigami? Hova ástad a reiatsud? – szólt utána Grimmjow, még mindig azzal az ijesztő arccal.

Mielőtt észbe kaptam volna, már fel is pattant, s a fiúra rontott, aki eszeveszett rohanásba kezdett. Ne menekülj, ostoba! Így csak még tovább fog üldözni! – gondoltam sikoltva. Itt gyilkosság lesz, ha valaki nem lép közbe!

- Utána kéne menni – pillantottam a szemem sarkából Uraharára.

- Hmm, talán igen.

Cselekvőképtelen társaság. Nem érek sokat, de talán elérkezett az ideje, hogy megpróbáljam megfékezni az arrancart. Borzongva felálltam az asztaltól.

- Asszem jobb, ha csinálok valamit – dörmögtem, és nekiláttam kiagyalni valami taktikát, bár nem igazán jártam sikerrel.

 

Ichigo még fel se fogta, mi történt pontosan, de ösztönei azt diktálták, hogy meneküljön, és ezt a kékség látványára felelve habozás nélkül teljesítette is. Elképzelése sem volt róla, hogyan láthatja az arrancart, de mikor felidézte Grimmjow képét, mely épp most égett a retinájába, rájött, hogy az ex-hatoson nincs maszk, és emberi ruházatban van. Ráadásul az Urahara-shoutenben volt. Ugyan, hisz Urahara nem engedne be egy ilyen őrültet a boltjába! Bizonyára csak álmodik…

Ennek ellenére mikor a narancshajú hátranézett a válla fölött, Grimmjow nagyon is valóságosnak tűnt. Ichigo sápadtan iszkolt a háza felé, ami jelenleg az egyetlen menedéket jelentette számára. Hamarosan megkönnyebbülten rontott be a lakásba, majd maga mögött becsapta az ajtó, s lerogyott a tövébe. Zihálva koppant a feje az ajtón, s a kint ragadt kékség után fülelt. Nem is hallotta, hogy Grimmjow megérkezett, de minden jel arra utalt, hogy az arrancar az ajtó túloldalán villogtatja ezerfaktoros vigyorát.

- Hé, Kurosaki, nem akarsz beengedni? Rég láttuk egymást, nem igaz?

Ichigo magába csípett, de mivel nem pattant fel a szeme, és nem találta magát hirtelen az ágyában, csalódottan felsóhajtott. Távolodó lépteket hallott, s már épp megkönnyebbült volna, mikor a túloldalról Grimmjow rohanásának zaja szűrődött be. Nem volt ideje reagálni, az ajtó megadta magát. Fejét fájlalva tápászkodott fel a földről, s kikerekedett szemekkel pillantott a vigyorgóra.

- Jobban szeretem az elszánt tekinteted, shinigami! – A narancshajúnak ideje sem volt reagálni, Grimmjow már a falhoz préselte erős karjával. – Nem tudom, hova rejtetted a reiatsud, de a kedvemért előkeríthetnéd!

- Nem vagyok shinigami! – küzdött levegőért Ichigo.

- Mmm, ez a gigai nem is olyan gyenge. Egy emberhez képest persze. Én ennél jóval több erőt érdemelnék. – Azzal elengedte a már-már fuldokló tinédzsert, aki a földre rogyott. – Ch, ne hülyéskedj, én harcolni akarok! – tette hozzá.

- Már megtetted nem is olyan rég. Lennél oly szíves, és nem rombolnád földig a házat? Az ajtót már majdnem kidöntötted ajtófélfástul.

- Miért tennék neked szívességet? – kérdezte Grimmjow, és mintha mi sem lenne természetesebb, a konyha felé indult. – Hé, van itt valami kaja?

Ichigo dühödten a kékség hátának rontott, és a meglepetés erejének köszönhetően a ledöntötte lábáról a volt espadat.

- Húzz el innen, Grimmjow! Nem tudom, mi a fenét keresel itt, de örülnék, ha elrángatnád innen a segged, és nem fárasztanál a baromságaiddal!

- Na, ezt már szeretem! – vigyorgott az ex-hatos, és egy pillanat alatt maga alá temette támadóját. – Tőlem így is verekedhetünk!

- Szállj le rólam! – rugdosta Ichigo, amire egy röhögést kapott válaszul.

- Nem, én most jól érzem magam… ahh, a kurva…! Ez tökre pontos volt! – Grimmjow lehengeredett a fiúról, s nyögve próbált feltápászkodni, azonban egy ököl megállította eme cselekvésében. – Na most már elég! – fakadt ki, és kilökte a narancshajú alól a lábát, ismét fölénybe kerülve.

Ráült a fiú derekára, és felemelte összeszorított ujjait, hogy behúzzon Ichigonak, mikor egy óvatos, gyenge kéz kulcsolódott a csuklójára.

- Grimmjow… ne csináld! – A hang gazdája próbált határozottnak tűnni, mégis csupán csipogni tudott.

- Che, ribanc! Engedj el!

- Nem szabad feltűnést keltenünk…

- Kuss! Az, hogy te beszari vagy, nem azt jelenti, hogy nekem van okom félni!

Amorina a nyakát behúzva pislogott az arrancarra, de továbbra sem engedte el. Grimmjow könnyedén kiránthatta volna kezét a lány ujjai közül, még erőfeszítésbe se telt volna neki, mégsem tette. Fintorogva felállt Ichigoról és kiviharzott a szobából. Amorina megszeppenve bámulta a narancshajút, s azon vacillált, vajon segítsen-e feltápászkodnia, vagy inkább kövesse Grimmjowt. Végül mire feleszmélt, Ichigo már talpra küzdötte magát, és a ruháját porolgatta. Barna szemeit a feszengő lányra emelte, miközben öltözékét igazgatta.

- Ki vagy te? – bökte oda mindenféle érzelem nélkül.

- I-izé… Amorina vagyok, helló – hebegett az arrancar, majd kezét nyújtotta.

- Kurosaki Ichigo – felelt a fiú, majd elfordult anélkül, hogy kezet rázott volna a lánnyal.

Amorina karja visszahanyatlott a teste mellé, még pár pillanatig bámult, majd megszólalt:

- Hát, én asszem megyek… jó… ebédet, vagy valamit…

Ahogy kijjebb ért a lakásból, egyre gyorsított a léptein. Mire az utcára ért, már szaladt. Ichigo vetett utána egy üres, mégis fájdalmas pillantást. Úgy tűnik, az előző élete nem hagyja nyugodni, és a nyakára küldte ezt az idiótát.

 

Ezek után semmi kedvem nem volt összefutni Grimjow-val, ezért úgy döntöttem, nélküle megyek vissza az Urahara-shoutenbe. Aztán eszembe jutott, hogy miféle baromságokra képes, és hirtelen elbizonytalanodtam. Magamban rágódtam, mikor egy kéz nehezedett a vállamra. Nagyot ugrottam ijedtemben, aztán még nagyobb rémület fogott el, ugyanis megláttam a tulajdonosát is.

- Grimmjow? – vinnyogtam.

- Tch, ne félj már ennyire! Tudod milyen idegesítő?

- Bocsánat.

- Idióta vagy, tudtad?

- Ja, asszem…

- Elvetted az egyetlen szórakozási lehetőségem. Most be kéne vernem a pofád.

- Kéne?

- Ja. De akkor csak még jobban félnél, és ez idegesítő.

Elsétált mellettem, és a továbbiakban nem foglalkozva velem elindult vissza Uraharához. Nem mertem az arcára nézni, mert attól féltem, hogy egy dühös tekintettel találom szembe magam. Próbáltam megemberelni magam, hogy végre leküzdjem a belső szörnyem, a félelmet, de egy ilyen alak mellett ez nehéz feladatnak bizonyult. Meglepetten észleltem, hogy Grimmjow jobbra kanyarodott, pedig már láttam az Urahara-shoutent magunk előtt. Értetlenül pislogtam, majd mikor láttam, hogy hátra se fordult, utána eredtem.

- Hova megyünk? – csicseregtem, erre ő csak vállat vont.

- Ahova visz a lábam.

- Az csak téged visz!

- Vegyelek a hátamra netán? – mordult.

Küzdöttem, hogy ne kerüljön kimutatásra, hogy összeszartam magam ijedtemben.

- Nem kell.

- Már megint félsz? – cukkolt, és megkönnyebbülés árasztott el, mikor megláttam elterülni arcán a tipikus vigyort.

- Nem – húztam ki magam, és reméltem, hogy tudok hazudni.

- Kamu.

- Nem.

- Látom a szemeden.

- Ezek szerint az arcomon nem? – lelkendeztem.

- Tch, idióta kölyök. – Több hozzáfűznivalója nem akadt, ezért némán haladtunk tovább, egyikünk sem tudta, hová.

Nem sokára egy sétálóutcára értünk, ahol emberek tömkelege fogadott minket. Már épp megtorpantam volna, hogy stílusosan visszaforduljak, mikor Grimmjow megragadta a ruhámat, és maga után húzott – oh, ennyire kiismert már? Sorra rángatott végig a kirakatsorok előtt, és már attól féltem, talán elfelejtette, hogy a kezében maradt a ruhám eleje, és annál fogva vonszolt végig az üveglapok mögött rejlő boltok előtt.

- Hova viszel? – kérdeztem.

- Hm, asszem keresünk egy ruhaboltot.

- Mi? Minek?

- Nem tetszenek ezek a vackok. Ráadásul ami rajtad van, az már egyenesen gáz.

- Hé!

- Fáj az igazság?

Inkább nem feleltem, csak némán dühöngtem, miközben lefejtettem ujjait a ruhámról.

- És mégis miből akarsz venni bármit is?

- Ki mondta, hogy meg fogom venni őket?

- Lopni fogsz? – sipákoltam.

- Mi vagyunk az erősebbek! Vagyis én…

- De most látnak minket! Mindenki lát!

- Che, kit érdekel?

- Engem! Nem foszthatunk ki csak úgy akárkit!

- Psszt, ne üvölts!

- De hát ezt nem csinálhatjuk!

- Akkor te itt maradsz – jelentette ki, majd a falhoz nyomott, s belépett a mellettünk lévő üzletbe.

Némán sipákolva tapasztottam az orromat a kirakat üvegéhez, és kétségbeesett pillantásommal követtem Grimmjowt. Nyüszítve hátat fordítottam a boltnak, és lecsusszantam a fal mentén a földre. Nem tudom meddig ültem ott, de arra eszméltem fel, hogy a kékhajú a hátára kap és rohan velem… hova is?

- Mit csinááálsz?

- Menekülök, te hülye! Néha figyelhetnél is, egyszerűbb lett volna, ha simán csak futsz utánam!

Torkomra fagyott minden, amit eddig szívesen a fejéhez vágtam volna. A bolond ex-hatos fejvesztve rohant előre, azt se tudtam, merre megyünk pontosan. Hamarosan lelassított, s kifújva magát lerakott – vagy inkább ledobott – a földre.

- Mit loptál? – kérdeztem oda se nézve.

- Őőő, amit találtam.

Egy lemondó sóhaj kíséretében körülnéztem, hogy felmérjem, hova is rohant velem ez az észkombájn. Összerezzentem, mikor a kezembe nyomott egy kupac ruhát.

- Heh?

- Vedd föl, ha már ennyit rohantam értük!

- Nem akarom! – löktem vissza a textilcsomót.

- Na mi az, te is ilyen… izé… erkölcsös vagy? – Eredetileg gúnyos megjegyzésnek szánta.

Ezt ott elrontotta, hogy nem gondolta végig, mit is akar mondani. Csodálom, ha ismer ilyen szavakat.

- Fenébe is, jól van! – kaptam ki a kezéből a ruhákat. – Hol öltözzek át? – forrongtam.

Grimmjow elvigyorodott. Talán meg fogom bánni, hogy belemegyek a buliba, de hát egyszer élünk! Hehe, vagyis én már másodszor…

- Eh, mondjuk…

- Mondjuk menjünk vissza Uraharához! Hátha leszedi a fejed.

Szemét forgatta, de beleegyezett. Lassan, a környezetemet kémlelve indultam el. Nem féltem az utánunk iramodó árusoktól, egyszerűen csak nem tudtam, hol vagyunk. Legnagyobb elkeseredésemre Grimmjow se nagyon mutatott jeleket rá, hogy ismerné a helyet.

- Ha most eltévedtünk, én megöllek…

- Ez most fenyegetés volt, kölyök? – vigyorgott.

- Igen!

- Jaj, akkor induljunk, mielőtt meghalnék a kezed által! – röhögött. – Menjünk mondjuk… arra!

- Jó, de ha nem az a jó irány, te fogsz cipelni!

- Egy újabb fenyegetés? Ez már egyenesen lelki terror, kölyök!

- Ne hívj így!

- Mert? Akkor már meg is versz?

Némán morgolódva követtem az utcán. A lépteimet meg kellett nyújtanom, hogy a rövidke lábaimmal tarthassam vele az iramon. Ez a póttest dolog elég macerásnak tűnik… oda a gyorsaságom! Jó darabig bolyongtunk az utcákon, de nem hogy az Urahara-shoutent nem találtuk, de még valami ismerős környéket sem leltünk.

- Itt fog kinőni a szakállam! – panaszkodtam fennhangon.

- Elfáradtál, kölyök?

- Igen, mivel neked köszönhetően az egész városon végigvánszoroghatunk! Itt fogunk szomjan halni!

- Ne kínlódj már ilyen veszettül! Neked is loptam ruhát! Amúgy is, az van, amit én akarok, úgyhogy fogd be!

Dühösen bokán rúgtam a nagyszájú ex-hatost, aztán hátrébb is ugrottam, mikor tudatosult bennem, mit is csináltam. Először pókerarccal lepillantott rám, aztán röhögésben tört ki.

- Ennél többet kell mutatnod, töppszli!

Mérgesen rávetetem magam, és püfölni kezdtem. Fáradt voltam, aludni akartam, idegesített ez a pszichopata és kedvem lett volna egy jó fürdéshez. Ehelyett Grimmjow-val kell sétafikálnom, mert eltévedtünk.

- Elegem van! – panaszkodtam. – Vigyél haza! Haza akarok menni! Ráadásul idegesít, ahogy kiröhögsz!

Eközben folyamatosan a karját és a mellkasát gyepáltam, de nem úgy nézett ki, mint aki bármit is érez ebből. Legalábbis a vigyora nagyon ezt mutatta. Mikor abbahagytam – nagyon fárasztó úgy püfölni valakit, hogy le se szar –, ajak biggyesztve meredtem a kék szemekbe. Arckifejezése továbbra sem változott. A lopott cuccokat a vállára rakta, majd legnagyobb döbbenetemre felkapott a karjaiba, amit egy sikkantással dicsértem. Kerek, értetlen szemekkel bámultam, de ő rám se nézett, csak elindult, ő se tudta, hová. A kék fürtjei egybefolytak szemem előtt az éggel, s éreztem, hogy elálmosodom. Gyorsan megráztam a fejem, hogy kirázzam belőle a fáradtságot, de nem jártam sikerrel. Elaludtam egy volt espada karjaiban, aki tegnap még meg akart ölni…

 

Grimmjow érzelemmentes arckifejezéssel baktatott az úttest közepén. Enyhén undorodott magától, amiért egy ilyen kis nyomorultat hurcolász az izmos karjaiban, de hogy a lelkét megnyugtassa, betudta az emberi világ hatásának eme tettét. Egy pillanatra elgondolkodott rajta, hogy inkább ledobja az alvó arrancart és jól szétver pár utcai berendezést dühében, de mikor lepillantott a lányra, elvetette az ötletet. Végül is a saját hibájából került ide. Ő kezdte követni a lányt, ő űzte idáig, és bár nem tehetett róla, hogy itt ragadtak, mégis a szeszélyei vezették idáig. Egy vasto lord nem eszik. Miért akarta megenni ezt a csitrit…?

Gondolkodásából egy narancssárga villanás riasztotta föl. Tekintetével megkereste a szín gazdáját, s ajkai széles vigyorba szaladtak. Néhány másodpercre eltűnődött, majd óvatosan lerakta a lányt és a ruhákat egy oszlop tövébe, s a narancshajú után vetette magát. Mielőtt még áldozata észrevehette volna jelenlétét, megragadta ingét, és magához rántotta.

- Eh, szervusz, Kurosaki!

- Grimmjow?

- Tch, felismersz? Meglepő eredmény.

- Mit akarsz? – mérgelődött Ichigo, próbálva lefejteni a kékség ujjait a ruhájáról.

- Vezess az Urahara-shoutenhez!

- Mi? Miért?

- Mert eltévedtem.

Csend ereszkedett rájuk. Ichigo elhűlten bámulta az ex-hatost. Pár pillanatig csak álltak, aztán a narancshajú elkezdett fulladozni a nevetéstől. Grimmjow dühösen rámordult, mire Ichigo ajkába harapott, ezzel rejtve el a kacaját.

- Nincs rá okom, hogy segítsek neked.

- Tch, akkor tedd meg a kölyökért!

- Kölyökért?

- A kis fekete – bökött az oszlop felé Grimmjow.

Ichigo kikukucskált a kékség mögül.

- És neki miért segítenék?

- Jössz neki eggyel. Ha ő nincs, reggel kiverem belőled a szart is!

- Na persze! Annyira nem puhultam ám el!

- Azt mondtam így van, úgyhogy kussolj!

- Odaviszlek titeket, de csak ha kiröhöghetlek – felelt egy lemondó sóhajjal Ichigo.

Grimmjow dühösen fújtatva elengedte a fiú ingét, csak hogy a csuklóját ragadhassa meg, és az oszlophoz húzhassa. Szó nélkül a narancshajú kezébe nyomta a lopott ruhákat, ő maga pedig felkapta a mély álomba merült Amorinát. Ichigo értetlen tekintetére reagálva mordult egyet.

- Na, mutasd már, merre kell menni!

A narancshajú nem fojtotta el a vigyorát, de azért meghalni nem akart, ezért gyorsan elindult az Urahara-shouten felé, utat mutatva az eltévedt Grimmjow-nak. Ichigo csendben morfondírozva baktatott az utcákon, megfeledkezve arról, hogy hová is tartott a hirtelen találkozás előtt.

- Grimmjow?

- He?

- Miért nem keresed meg Uraharát a reiatsuja érzékelésével?

- Ez a szar gigai blokkolja a képességeim – morrant erre a kékhajú.

- Oh… szóval gigai. De miért vagy gigaiban?

- Ne kérdezősködj már! Idegesít.

- Hé, itt én teszek neked szívességet! Ne durcázz, ha kérhetlek!

- Durcázik a jó édes anyukád!

Grimmjow karjai közt a fekete hajú arrancar mocorogni kezdett, mire az ex-hatos rögtön elhallgatott. Mindenki jobb, mikor alszik! Hogy fel ne ébressze Amorinát, Ichigo dörmögésére csak homlokráncolással válaszolt.  Hamarosan megkönnyebbülve vette észre az Urahara-shoutent. Épp elküldte volna Ichigot, mikor egy nyájas hang meghiúsította ezen tervét.

- Kurosaki-kun, de jó, hogy látom! Beljebb fáradna?

Urahara ötlete jól láthatóan sem az arrancarnak, sem a narancshajúnak nem tetszett.

- Most kihagynám, ha lehet… – kezdte, de a kalapos megragadta és a bejárat felé húzta.

- Igazán maradhatna egy teára, Kurosaki-kun!

- Nem, mert… miért is? Én most Orihimét keresem! – kereste a kifogásokat Ichigo.

- Ugyan, majd őt is meghívjuk!

Grimmjow szívesen kiröhögte volna a fiút szenvedései miatt, ha emiatt nem szívna ő is. Márpedig a narancshajú társaságában lenni verekedés nélkül tényleg szívás!

- Hé, kalapos fickó! Vegye már ki a kezemből a kölyköt, kezdek zsibbadni! – vakkantotta.

Valójában nem zsibbadt semmije. Egyáltalán nem. Csak meg akart szabadulni végre a kislánytól, aki az igazak álmát aludta a karjaiban.

- Oh, fáradjon csak be, Grimmjow-san, és tegye le Amorina-sant a szobájába! – mosolygott Urahara a legyezője mögött.

- Engedjen el! – dühöngött Ichigo.

- Jaj, Kurosaki-kun, csak egy kis időre, jöjjön csak be! Amúgy is épp ebédidő van, hadd hívjam meg!

- Nem! Orihiméhez kell mennem! – A narancshajú kezdett bepánikolni.

- Idehívom, ha szeretné!

Ichigo kétségbeesett arccal nézte Uraharát, aki sikeresen bevonszolta őt a konyhába.

- Oh, Grimmjow-san már el is tűnt! – állapítótta meg jókedvűen a boltos. – Grimmjow-saaaan! Kérem, jöjjön ide, és vegye el Kurosakitól a lopott ruhákat! – kiáltott be a szobákhoz.

- Kussoljon, faszikám, nem kell üvöltözni! Nem ülök a fülemen! – morgolódott a kékhajú feltűnve az ajtóban, és megragadta a narancshajú kezében tanyázó ruhakupacot, majd elvonult vele.

- Üljön le, Kurosaki-kun, felhívom Orihimét, aztán ebédelünk egyet közösen! – vigyorgott Urahara.

- Úgy érti… azzal?

- Grimmjow-sanra céloz? Természetesen vele! Netán hagyjak éhen halni egy kedves vendéget?

A kékhajú ismét előbukkant, s hörögve bámulta a kalapost.

- Hol vagyok én magának kedves?

- Oh, biztos vagyok benne, hogy a szíve mélyén maga is szeret engem, és legszívesebben egész nap velem teázna! – jelentette ki Urahara, majd eltűnt.

- Tch. – Grimmjow levetette magát az egyik székbe, s karjait a tarkójára kulcsolta.

- Heh? Hajlandó vagy leülni mellém? – gúnyolódott Ichigo.

- Kajás vagyok – bökte oda Grimmjow.

A helyiségre csend telepedett. Az eltelő másodpercek lassan percekké folytak össze. Az ajtóban megjelent az álmos képű Amorina, megtörve ezzel a szoba nyugalmát.

- Helló – hebegte.

Ahogy Grimmjow-ra nézett, eszébe jutott, hogy miképpen is került vissza az Urahara-shoutenbe, és fülig vörösödött.

- Öh, mizu srácok? – kérdezte, s készült leülni melléjük, mikor berobbant az ajtón Urahara.

- Rina-chaaan! Épp szükségem van rád!

- Hogy… mi? Rina-chan?

Urahara megragadta a lányt, és kirántotta a konyhából, döbbenetet hagyva maga után. Grimmjow eszmélt fel előbb, amit a jól ismert röhögésével jelzett.

- Komolyan… úgy hívta, hogy… hogy Rina-chan? – fulladozott.

Ichigo egy ideig bámulta a kékhajút, aztán belőle is előtört a nevetés. Megfeledkezve magukról, az asztalra borulva vidultak Urahara egy apró kis hülyeségén. A szobába belépő, rákvörös lány szakította félbe őket.

- Fogjátok be! Ez nem vicces!

- Mire kellettél, Rina-chaaan? – kérdezte gúnyos vigyorral a röhögő arrancar, miközben szemét törölgette.

- Arra, hogy kihozzam nektek a teát, de a franc fog nektek bármit is adni!

- Jaaj, Rina-chan, ne légy ilyen kegyetlen! – nyafogott Ichigo, mire újabb röhögéshullám tört rá, magával ragadva Grimmjow-t is.

- Mi van, hirtelen puszipajtások lettetek? – kérdezte durcásan Amorina, mire a fiúk elhallgattak.

- Így akartam megfullasztani – jelentette ki Grimmjow némi habozás után.

- Én is pontosan ezt terveztem – mondta Ichigo.

- Akkor kihozom nektek a teát, hogy félrenyeljétek a röhögéstől, mert úgy látom, egyedül nem boldogultok egymás megfullasztásával! – felelt a feketehajú, és kicsörtetett a helyiségből.

- Siess, Rina-chaaan! – kiáltott utána Grimmjow, amitől ismét őrült nevetésbe kezdtek Ichigoval.

Pár pillanattal később az ajtóban megjelent a szúrós szemű arrancar egy tálcát egyensúlyozva a kezében. Letette az asztalra, majd ismét eltűnt, csak hogy egy újabb tálcával bukkanhasson fel. Azt is lerakta, majd lehuppant a fiúk mellé. Sértődött arccal húzott maga elé egy csészét és egy tányért, oda se nézve a nevetésüket visszafojtó társaira.

- Orihime-san azt üzeni, hogy nem tud jönni! – dugta be a fejét az ajtón Urahara. – Oh, valami baj van, olyan savanyú képet vágsz, Rina-chan!

- Bazsmeg, ezs majdnem azs ojjomon jötty ki – hörgött Ichigo teli szájjal, a nevetéstől fuldokolva.

- Ez a kajás trükk jó ötlet volt, Rina-chan! – jegyezte meg Grimmjow. – Tényleg ki fog nyúlni!

Ichigo nagy nehezen leküzdötte a falatokat, s mikor végre túl volt a kritikus állapoton, megszólalt:

- Kinyírlak, Grimmjow! Ez most nem volt jó érzés! Tényleg majdnem megfulladtam!

- Ah, de nem elég jó – sóhajtott lemondóan a kékhajú.

Ichigo felpattant a székéről, s Grimmjow-ra vetette magát, minek következtében mindketten felborultak a székkel együtt.

- Most miért engem püfölsz?! A szöszi miatt nyeltél félre!

- Te meg jót mulatsz rajtam!

- Nénikéddel szórakozz! Szállj le rólam, idióta!

Ichigo és Grimmjow ma már másodszor kezdték püfölni egymást, azonban Amorina ezúttal meg sem próbálta szétválasztani őket, csak rágcsálta tovább az ebédjét.

- Mmh, nem kéne szétszedni őket? – kukkantott be Urahara.

- Minek? Öt perc múlva megint egymásnak esnek.

- Kárt fognak tenni a berendezésben – dünnyögte a kalapos, és eltűnt.

Hamarosan egy üveggel a kezében tért vissza.

- Uraim, hoztam egy kis meglepetést! – szólt oda vidáman. – Nem olyan, mint a szaké, de azt hiszem ízleni fog mindenkinek!

- Az mi? – szűkítette össze a szemét Amorina a zöld üveget méregetve.

A csali hatott, a két fiú abbahagyta egymás széttrancsírozását.

- Sör? – kérdezte egy árnyalatnyi meglepettséggel hangjában Ichigo.

- Heh, az mi? – lökte le magáról Grimmjow a narancshajút, és kikapta Urahara kezéből az italt. – Eh, ez hol nyílik?

- Azt se tudod, mi az, és máris meginnád? – sipákolt Amorina, mint valami veterán nagymama.

- Persze – felelte Grimmjow, s más lehetőséget nem látva leharapta a kupakot az üvegről.

Kíváncsian beleszagolt, majd vállat vont, s belekortyolt. Cuppogva ízlelgette a nedűt, mikor Ichigo kikapta kezéből az italt.

- Nekem is hagyj!

- Te ilyen kis alkoholista vagy, Kurosaki?

- Apa sose hoz sört! – vágta oda foghegyről, és már öntötte is magába az üveg tartalmát.

- Van még ebből? – bökött az üveg felé Grimmjow, kérdő tekintetét Uraharára szegezve.

- Persze! – szólt negédesen a kalapos, és eltűnt.

- Úgy beszélsz, mintha még sosem ittál volna sört! – jegyezte meg Ichigo Grimmjowra sandítva.

- Tch, nem szórakoztam emberi szarságokkal!

- Oh, szóval igazam van?

- Fogd be!

- Uraim, csak nyugalom! – vigyorgott Urahara egy újabb sörösüveget nyomva Grimmjow orra elé.

- Ez most leitatás? – szólt közbe Amorina némi felháborodással. – Mi lesz, ha ezek itt berúgnak?

- Ugyan, ez biztos nem történik meg! – csapta legyezőjét az arca elé Urahara. – Uraim, mit szólnának, ha nem a konyhában innák magukat földig?

- Ez kicsit azért ellentétes – jegyezte meg a feketehajú, de vele már senki sem foglalkozott.

Amorina pár pillanatig még bámulta a két fiú és Urahara hűlt helyét, majd sóhajtva befejezte ebédjét, és hátradőlt.

Grimmjow és Ichigo vígan itták a zöld üvegekből a keserű alkoholt, amit Urahara készségesen pótolt újabb és újabb adagokkal. A fiúk egyre felszabadultabbak lettek az alkohol hatása alá kerülve. Már a nyolcadik üveg sört fogyasztották fejenként, mikor Urahara közölte a szomorú tényt, miszerint az ital elfogyott. Ichigo csukladozva dőlt neki a fal tövében kuporgó Grimmjow-nak.

- Ennyitől berúgtál, shinigami? – vigyorgott a kékhajú gúnyosan, de már az ő tekintete is ködös volt.

- Nem vagyok… shinigami – csuklott Ichigo.

- Pedig a múltkor még eléggé az voltál!

- De most már… nem vagyok!

- Oszt miér’ nem?

- Amiatt a segg… Aizen miatt! Szóval a te hibád… is!

- Heh? Bővebb magyarázatot nem adsz? És miért lenne az én hibám?

- Mert a talpnyalója vagy.

- Na ne szórakozz velem! Attól még nem az én hibám! És told innen a képedet, büdös a leheleted!

Ichigo látványosan felkészült rá, hogy beüssön a kéknek, azonban ebből csak annyi lett, hogy az arrancar vállára omlott némi nyöszörgés kíséretében.

- Kettőt látok… – mormogta.

- Ha összecsulázod a felsőmet, véged!

- Haza kéne mennem… hikk!

- Azt megnézem, ahogy te hazamész – röhögött Grimmjow.

Ichigo horkolva Grimmjow ölébe csusszant, és kisebb nyálfoltokat hagyva az említett nadrágján álomba merült.

- Mi a…? Szállj le rólam! Hé, seggfej!

- Grimmjow-san? – kukkantott be nyájasan mosolyogva Urahara. – Esetleg segítsek lefektetni Kurosakit a futonra?

- Jó lenne! – zsémbeskedett a kékhajú, és lelökdöste magáról a bágyadt fiút.

Urahara a karjánál fogva a futonhoz húzta Ichigot, aki erre laposakat pislogva felnyüszített. A kalapos vígan előhúzott egy üveget a köpenye alól, és Grimmjow kezébe nyomta.

- Találtam még egy kis szakét!

Az ex-hatos gyanakodva végigmérte a boltost, de aztán mégis elvette az üveget, és kisebb segítséggel ki is bontotta.

- Ku-ro-sa-ki! Nekem még jutott pia!

- Meg ne vessz… a boldogságtól!

Grimmjow hamar kiürítette az üveg felét, ennek örömére már ok nélkül röhögcsélt, és nem választotta el sok attól, hogy ő is csuklásba kezdjen.

- Hé, Kurosaki! – szólt a félálomban heverésző fiúnak. – Mit szólnál, ha holnap is söröznénk?

- Kizárt – hörögte Ichigo, és egy komoly küzdelem eredményeképp átfordult a másik oldalára.

- Heh, félsz berúgni?

- Akkor… nem lennék… itt!

- Te már nyolc sörtől kikészültél – röhögött Grimmjow, majd mikor nem kapott választ, csalódottan belekortyolt a szakéba. – Ez… elfogyott.

Botladozva a futonhoz sétált és lerogyott mellé.

- Hé, Kurosaki… menj arrébb! Ez az én helyem!

A narancshajú reagálásképp csak felhorkantott álmában. Grimmjow nem törődve többé a szakés üveggel elterült a futon szélén, majd odébb lökdöste Ichigot, hogy ő is elférjen – vagy inkább csak ő. Pár pillanattal később őt is elnyomta az álom, s a kis helységet betöltötte a két fiú horkolása.

Súgó Még nincs hozzászólás.