Kifejezéstelen arccal megálltam az Urahara-shouten bejárata előtt. Rövid gondolkodás után felemeltem a kezem, hogy bekopogjak, azonban mikor már csak pár centire volt a kezem az ajtótól, az eltűnt előlem, s egy vidám Urahara-fej tűnt fel a helyén. Meglepetten hátraugrottam, s mikor végre feldolgoztam a helyzetet, megszólaltam:

- A frász jött rám!

Válaszképp csak kuncogott, majd arrébb lépett, hogy bemehessek.

- Mi járatban? – kérdezte legyezője mögé bújva.

Megerőltettem az agyam, hogy értelmesen szavakba öntsem az utam során született gondolataim.

- Szeretnék erősebb lenni. Úgy érzem, hogy te tudnál ebben segíteni.

- Erősebb? – vonta fel a szemöldökét, mire bólintottam.

- Nem szeretnék ilyen tehetetlen lenni. Nem tudom megvédeni magam.

- És miből gondolod, hogy segítek?

- Nem én akarom tanulmányozni a csodás fajomat – vonogattam a vállam, s próbáltam nemtörődömnek látszani.

- Nos, legalább odabent van valami – mosolyodott el megkocogtatva a fejem.

- Ez meg hogy értsem? – háborodtam fel, de nem feszegettem a témát, mert tulajdonképpen én győztem.

Kalapját még jobban a fejébe húzta – ha ez még lehetséges volt –, s intett, hogy kövessem. Engedelmesen lépdeltem utána, s mikor felnyitott előttem egy csapóajtót, kíváncsian lepillantottam.

- Hú, az anyját! – szakadt ki belőlem. – Itt most le kéne mennem?

- Pontosan! – mosolygott. – Észrevételeim alapján a szókincsed egyre jobban hasonlít Grimmjow-sanéra, Rina-chan – jegyezte meg.

- Nem meglepő, ha egyszer ilyen szépen tud hárfázni az ember idegein – feleltem, s rövid tétovázás után elindultam a létrán lefelé.

Megkönnyebbülten felsóhajtottam a leérkezésem örömére. Urahara pár másodperccel később szintén lelépett a létráról, majd somolyogva szembefordult velem, felemelte a botját és homlokon bökött vele. A lelkem és a gigai elszakadtak egymástól, s én a meglepetés és kellemetlen érzés kombójának hatására levegő után kaptam.

- Eh? – pislogtam a kezemet vizsgálgatva. – Lélektest?

- Pontosan! – vigyorgott a boltos a legyezője mögül.

- Ne már! Így simán leugorhattam volna a tetejéről, és nem kellett volna a létrával szenvednem – biggyesztettem ajkamat a plafon felé bámulva.

- Nos, nem egészen. Ez egy olyan terem, ahonnan nem érződik ki a reiatsu. Ha már odafönt kiszabadulsz a gigaiból, a shinigamik észreveszik a jelenléted.

- Oh… értem.

- Szóval, kezdhetjük?

- Persze. Hogyan?

- Csak ronts rám!

Elhűlten meredtem rá, várva, hogy megismételje, mert féltem, hogy rosszul hallottam.

- Na, gyerünk! – siettetett.

Bizonytalanul végigmértem, majd más megoldás hiányában nekiestem. Puszta kézzel támadtam, úgy gondoltam, egy védtelen ember ellen ez bőven elég. Nos, így is lenne – azonban Urahara nem volt védtelen. Csupán egy ujjnyi távolság választott el a semmiből előtűnő pengétől, ami a nyakamhoz szegeződött. Kerek szemekkel bámultam a szőkére.

- Legalább vannak reflexeid – vigyorgott, s ha nem ugrok el, bizonyára elveszítem a fejemet, mégpedig a szó szoros értelmében.

Előrántottam a zanpakutoum, hogy háríthassam a következő támadást. Védekezés közben szemügyre vettem az ellenem szegülő pengét – ennek köszönhetően kis híján megölettem magam –, s egészen biztosra vettem, hogy az egy igazi zanpakutou.

- Jobban kéne vigyáznod, Rina-chan – jegyezte meg Urahara.

Lepillantottam magamra, s elhúztam a számat a karomon végighúzódó vékony vágást látva.

- Állapodjunk meg! – ajánlotta. – Ha sikerül megvágnod a kalapom, tiéd a győzelem. Ez Kurosakinál is bevált.

Összeszorított fogakkal bólintottam, Urahara pedig somolyogva várta a támadásom. Elszánt arckifejezést öltöttem magamra, s próbáltam felmérni a kalapost a gyenge pontjait illetően. Lemondó sóhajjal nyugtáztam, hogy nem találok rajta ilyet, majd megfeszítettem izmaimat a támadásra készülve.

A fémes csattanás betöltötte a termet, ahogy a pengék egymásnak feszültek. Fogcsikorgatva küzdöttem a győzelemért, mind hiába – Urahara az ereje negyedével is könnyedén fölém kerekedhetett volna.

Órákon keresztül folyt ez. Volt, hogy kezdtem feladni, de mindig megembereltem magam, és ismét elszántan estem neki. Végül Urahara vetett véget a végtelennek tűnő próbálkozásaimnak. Földre kerültem, mire ő a nyakamhoz nyomta a zanpakutout. Az ereimben megfagyott a vér, ő pedig kinevetett az arcomra kiülő rémületet látva.

- Fejezzük be mára! – mosolyodott el, s elhúzta a pengét a bőrömtől. – Holnap is eljöhetsz, ha akarsz.

Bólintottam, majd sóhajtva felálltam, s leporoltam magam. Fanyar mosolyra húzódott a szám.

- Ichigonak rögtön ment, ugye?

- Gyorsabban, mint neked, de Kurosaki különleges eset – nevetett. – Megkérhetlek, hogy fáradj vissza a gigaiba, mielőtt kimennénk?

Belebújtam a póttestbe, majd felvonszoltam magam a létrán. Elköszöntem Uraharától, és úgy döntöttem visszatérek átmeneti lakhelyemre. Már egész könnyen kiigazodtam a városon, ezért hamar hazaértem. Fáradtan beléptem az ajtón, s a konyha felé vettem az irányt, hogy valami táplálékot vegyek magamhoz. Kómás fejjel baktattam az ajtóig, azonban mikor befordultam a helyiségbe, megtorpantam. Hirtelen megfeledkeztem a fáradtságomról is.

Hápogva bámultam a szemem elé táruló jelenetet. A kékhajú arrancar, aki elvileg egy bunkó, mocskos szájú volt espada, tőle nem megszokott érzékiséggel nyalta-falta a narancshajú ex-shinigamit. Ichigo nem mellesleg az összes végtagjával rátekeredett arra a vadállatra, aki hirtelenjében inkább csak… nos, melegnek nézett ki. Várnom kellett pár pillanatot, hogy elő tudjak idézni néhány beszédre hasonlító hangot.

- Izé… zavarok, ugye? – vinnyogtam.

Grimmjow abbahagyta a narancshajú felfalását, hogy hátranézhessen rám, hogy szolidan átdöfhessen a pillantásával – ó, igen, még nem veszett el az a vadbarom!

- Ha még beszélsz is, akkor igen – mordult, majd visszatért a szórakozásához, mintha ott se lettem volna.

Mielőtt még dobtam volna egy hátast a maximumon tengő-lengő döbbenetemtől, Ichigo eltolta magától a kékséget.

- Most nézd meg, hogy elsápadt szegény! – csóválta fejét. – Kedvesebb is lehetnél.

- Eh, bajod van? Nem kértem, hogy jöjjön ide és bámuljon.

Továbbra is csak némán sipákoltam és elkezdtem agyalni, hogy vajon mikor aludhattam el. Lehet, hogy még Uraharánál vagyok, és csak álmodom? Vagy elhagytam útközben a szürkeállományom?

- Megyek, lefekszem aludni – rebegtem, majd sarkon fordultam, és a nappali felé indultam csupán az ösztönös mozdulatok által.

Hallottam, hogy Ichigo még mondani akart valamit, de én már elvonultam, hátha visszanyerem a lelki egyensúlyom.

 

Pár pillanatra elcsendesült a konyha, majd Ichigo a szeme sarkából a kékszeműre nézett, s megszólalt:

- Szerintem most összetörtük a lelkét.

- Mert hogy?

- Te hogy reagáltál volna, ha mondjuk… mondjuk megláttad volna Gint Tousennel smárolva?

- Szakadtam volna mint állat.

- Te nem tudod megérteni az alapvető érzelmeket, amiket kivált egy ilyen eset – jelentette ki Ichigo.

- És ez baj?

- Fáj kimondanom, de igazából nem. Nekem legalábbis.

- Oh, milyen jó dolgom van – vigyorodott el Grimmjow, s ismét kutakodni kezdett nyelvével Ichigo ajkai közt.

- De még mennyire – felelt a narancshajú, s viszonozta a csókot.

A kékhajú belemarkolt a fiú fenekébe, s megpróbálta felültetni őt a konyhapultra, azonban kapott egy erőteljes hajhúzást ellenkezésképpen.

- Ezt most miért? – hördült az arrancar.

- Még a végén fel is fektetsz ide!

- És ez miért baj?

- Csak úgy emlékeztetlek rá, hogy nem olyan rég már alaposan helyreraktál.

- Az már majdnem két órája volt – morgolódott Grimmjow.

- Olyan vagy, mint egy drogos – kuncogott Ichigo.

- És véged, ha megvonod tőlem a szert – szűkítette össze szemeit az ex-hatos.

- Akkor végleg nem tudsz majd élni vele – mulatott rajta a narancshajú.

- Grr, ez esetben megszerzem erőszakkal.

Grimmjow Ichigo ajkaira tapadt, s ágyékát közel tolta a fiúéhoz. A narancshajú felnyögött, s az arrancar már épp nekiesett volna, mikor az elszakadt tőle, s egy pillanat alatt a konyha közepén termett. A kékszemű meglepetten pislogott rá.

- Szökik a drogod, Grimmjow! – Ichigo még be se fejezte, már rohant is az emelet felé.

Az arrancar egy darabig még bámulta a fiú hűlt helyét, majd vicsorogva utána eredt. Pillanatnyi döbbenet suhant át az arcán, mikor becsapódott előtte az ajtó, s hátratántorodott.

- Kurosakiiii! – kelt ki magából, és berontott a szobába.

Összeszűkített szemekkel nézett körbe a helyiségben. Épp feltette volna a kérdést, amivel függősége tárgyának pontos helyét kívánta megtudakolni, mikor két kéz tapadt a hátára.

- Búú!

- Tudod kivel szórakozzál! – vakkantotta a kékhajú, megpördült, s megragadta a fiút a grabancánál fogva. – Jön a megtorlás, Ichigo – figyelmeztette.

Grimmjow a falhoz passzírozta a narancshajút, és ajkaival foglyul ejtette.

- Készülj a bosszúmra! – súgta egy levegővételnyi szünetben, majd elvigyorodott, s az ágyra lökte a fiút.

Mielőtt még az ellenkezhetett volna, rávetődött, s leszaggatta róla a ruháit. Egyetlen csókkal áttörte Ichigo védőgátjait, és egy torz mosollyal nyugtázta, hogy a fiú teljes testével hozzásimult. Ledobta magáról a feleslegesnek ítélt textíliákat, majd kéjesen végigsimított a narancshajú mellkasán, s egyre csak haladt lefelé.

- Máris ott nyúlkálnál, eh? – harapott a kék tincsek mögött rejlő fülcimpába Ichigo.

- Netán baj? – morrant Grimmjow.

- Ha nem vigyázol, még a végén túlságosan elhasználsz – biggyesztette ajkát a fiú.

- Nem vécépapír vagy, hogy elhasználjalak.

- Ezt ugye bóknak szántad? – tört ki nevetésben a narancshajú.

- Mit röhögsz? – kérdezte morcosan a kék.

Ichigo válasz helyett abbahagyta a nevetést, és Grimmjow nyakába csimpaszkodott.

- Most meg hízelegsz? A fene vinne el, Kurosaki!

- Akkor aztán szaladhatnál utánam! – kuncogott a fiú.

A kékszemű lágyan harapdálta a narancshajú ajkait, s lentről kényeztetni kezdte. Ichigo az arrancar szájába sóhajtott. Szemét lehunyva várta, hogy megérezze magában az ex-hatost, azonban nem történt semmi. Kinyitotta csokoládébarna szemeit, s felpillantott a meredten bámuló kékségre.

- Hmh, mi van? – kérdezte az izgatottságtól remegő hangon.

- Ez a bosszúm.

- Most csak viccelsz.

- Dehogy. Halál komolyan mondom.

Grimmjow megpróbált lekecmeregni a fiúról, azonban legnagyobb meglepetésére az visszarántotta, s az ágyhoz passzírozva őt a derekára ült.

- Eh, Ichi…?

Ichigo komoran lebámult rá, majd ráhajolt a kékség ajkaira, s táncra hívta társa nyelvét. Mikor elszakadtak egymástól, a narancshajú elmosolyodott, szeme megvillant, és foglyul ejtette Grimmjow pillantását.

- Mire készülsz? – kérdezte értetlenül pislogva az arrancar.

Ichigo rákacsintott, majd egy elfojtott sóhaj kíséretében a kékhajú ölére ült. Pár pillanatig mozdulatlanul harapdálta az ajkát, majd lökött egyet a csípőjén, s kuncogva nézte Grimmjow kikerekedett szemét.

- Hah, Ichigo, hogyha…

- Hogyha? – vonta fel szemöldökét a narancshajú.

- Ha ezt tudom… már az előbb is megszívatlak… – lehelte Grimmjow.

A fiú elmosolyodott, majd lehunyta szemeit, s halk sóhajok közepette mozogni kezdett a kékhajún. Grimmjow a narancshajú vádliját markolászta, s hátravetett fejjel élvezte, ahogy Ichigo nyögve lovagolt rajta. A mámor átvette fölöttük az uralmat, megfeledkeztek a külvilágról. Ichigo gyorsított a tempón, ezzel már majdhogynem teljesen a gyönyörbe hajszolva az alatta sóhajtozó arrancart. Grimmjow egy nyögés kíséretében a fiúba élvezett, s résnyire nyílt ajkai közt próbált levegőhöz jutni. Mikor a narancshajú lemászott róla, és mellé dőlt, ujjaival a narancssárga tincsekbe túrt.

- Engem is meglep, de nem zavar, hogy felülkerekedett az ukém – mormogta a kékhajú.

- Téged is? Engem nem lep meg.

- Beképzelt – bökte oda Grimmjow.

- Te beszélsz? Ki mondta, hogy az ukéd vagyok?

- Befeküdtél alám!

- Csak egyszer.

- Persze, mert most inkább meglovagoltál.

- Látod, még olyankor is az én seggem szenvedi meg, mikor te vagy alul!

- Meg ne sajnáljalak – csücsörített Grimmjow.

- Seggfej – bosszankodott Ichigo, s a párnába bokszolt a kékség füle mellett.

- De kis heves lett valaki – jegyezte meg az arrancar, majd megragadta a fiú tarkóját, s magához húzta, hogy megcsókolhassa.

Ichigo két oldalról megfogta az ex-hatos arcát, és szenvedélyesen visszacsókolt. Grimmjow a mellkasára húzta a narancshajút, s eltolta magától az ajakakat. Belesüppedt a párnába, és lehunyta égkék szemeit. Ichigo keresztbe fonta karjait, rájuk támasztotta állát, s kitartóan bámulta a kékség arcát.

- És most mit csinálunk? – kérdezte megtörve a csendet.

- Én alszom.

- Ne már – hördült Ichigo, s két kezével megtámaszkodott az arrancar mellkasán. – Ennél sokkal jobb dolgokat is csinálhatnánk!

- Na ki a telhetetlen? – morgolódott Grimmjow.

- Nem vagyok telhetetlen. De az alvás unalmas!

- Olyan vagy, mint egy izgága gyerek.

- Grimmjow! – dühöngött a narancshajú.

- Ne rajtam meredezzél légy szíves!

- Eh? Akkor mégis kin?

- Nem kin, hanem alattam – felet Grimmjow, és maga alá gyűrte a fiút. – És most aludjunk!

Ichigo egy sóhajjal kinyilvánította a harc végét, megkereste az arrancar kezét, s miután összefonta ujjaikat, becsukta szemét. Hamarosan akaratlanul is elaludt.

 

Akkorát ásítottam, hogy könnyek szöktek a szemembe, amik szenvtelen módon megakadályozták, hogy leolvassam az óráról az időt. Letöröltem a hívatlan látogatókat, és elmerengtem, hogy vajon este, vagy reggel hat óra van? Végül megállapodtam magammal egy estében, és felvergődtem álló helyzetbe a kanapéról. Kiténferegtem a konyhába, és nekiláttam kiagyalni, hogy mégis miképpen tudnék abból az izéből rament alkotni, ami a polcon várta, hogy valaki elfogyassza vacsorára. Hihetetlen szerencsémre épp betoppant Ichigo, így a kezébe nyomhattam a cuccot, és komoly tekintettel bámulhattam rá.

- Hogy lesz ez ehető? – kérdeztem.

- Hát annyi, hogy felbontod, és… – Mielőtt azonban befejezhette volna a mondatot, elsuhant köztünk Grimmjow, és megkaparintotta a vacsorámat.

- Enyéééém a raaaamen! – kiáltotta a magasba tartva a kis zacskót, akár valami kupát, majd elszelelt.

- A vacsim – nyögtem fásultan.

Ichigo nevetve a polchoz sétált, és elővett egy másikat, majd készíteni kezdte, amit én feszült figyelemmel kísértem. Mikor kész lett, heves köszönetnyilvánítások közepette nekiláttam elfogyasztani a rament. Alig ettem pár falatot, mikor előkerült a ramenlopó tesztoszteron-túltengésben szenvedő – na jó, igazából nem ő szenved tőle –, kékhajú egyed, és fogsorvillogtató mosollyal Ichigo felé nyújtotta a zacsiját – mármint a rament.

- Nekem is megcsinálod?

Nem sok választott el tőle, hogy a nevetéssel való küzdelmem következményeképp az orromon távozzon a vacsorám. Végül legyűrtem a falatot, és fulladásveszély nélkül röhögőgörcsöt kaptam.

- Mit nevetsz? – mordult Grimmjow.

- Ellopod, és nem tudod megcsinálni magadnak! – feleltem kacagva.

- Ez nem vicces.

- Dehogynem.

- Nem az!

- Már hogy ne lenne?

- Che, ez bosszúért kiált – acsargott keresztbefont kézzel.

- Jaj de félek – vigyorogtam.

- Kész a kajád! – szakította félbe vitánkat Ichigo, és lerakta az asztalra Grimmjow adagját.

- Te nem eszel? – kérdeztem magamba tömve egy újabb falatot.

- Nem vagyok éhes.

- Ejj, Ichigo, de gyorsan változol, reggel még megéheztél a…

- Ki ne mondd!

- …szex után – fejezte be zavartalanul az arrancar.

- Grimmjow!

- Heh?

- Nem akarod szétüvöltözni a szomszédban is?

- Hát, ha szeretnéd…

- Nehogy…!

- Jól van na, nyugi legyen! Nézd, még csak nem is törtem össze Rina-chan lelki világát!

Pislogva bámultam rájuk, és próbáltam úgy tenni, mintha meg sem hallottam volna az imént elhangzott információkat. Valahogy mégis beférkőzött az agyamba a gondolat, hogy az előbbiek alapján ezek ketten már legalább kétszer összepötyögtek. A merengésemből az szakított ki, hogy Grimmjow arca a kelleténél közelebb került hozzám.

- Vigyázz, ki ne csorduljon az orrod vére! – suttogta, mire megborzongtam.

- Hülye – motyogtam. – Miért csordulna?

- Gondoltam elképzelted a jelenetet, és azért nézel ilyen bambán, mert a testem látványától olvadozol – dőlt hátra az ex-hatos.

Ahogy belegondoltam, valóban kedvem lett volna zsepit kapni az orrom elé, de szerintem sokat dobott a képen Ichigo jelenléte is.

- Atya Isten – dörmögtem megfeledkezve a ramenemről, ami így Grimmjow martalékává vált.

- Szegényt teljesen tönkreteszed – húzgálta meg a kékség fülét Ichigo.

- Nem fog belehalni. Hozzá kell edződnie az élet nehézségeihez.

- Így maximum perverz lesz.

- Hová lett a hamim? – törtem ki mikor visszatértem a valóságba, mire kaptam egy kaján vigyort Grimmjow-tól.

Ajkamat biggyesztve meredtem rá, aztán feladtam, és felálltam az asztaltól.

- Na, mi az esti program? – kérdezte Grimmjow.

- Pihenés – felelt Ichigo, s a nappali felé vette az irányt.

- Minek? Most aludtál – fordult utána a kékszemű.

- Van mit kipihenni – dörmögött a narancshajú.

Pár pillanatig bámultam ki a fejemből, aztán elindultam a megváltást nyújtó kijárat felé.

- Én menekülőre fogom – csipogtam.

- Még mit nem! – vetette utánam magát Grimmjow.

Visongva futni kezdtem, de sajnálatos módon gyorsabb volt, és egy röpke másodperc múlva a földön találtam magam két erős kéz fogságában.

- Hííí, eressz eeel! – sikongattam.

- Nem úgy megy az – röhögött.

A grabancomnál fogva felkapott a padlóról, s szembefordított magával. Megkísérelte a retinám kiégetését a száz wattos vigyorával, majd berángatott a nappaliba.

- Ma este valami jót kéne csinálni – mondta Ichigonak, még mindig úgy ráncigálva maga után, mint egy elfuserált marionett bábut.

- Mire gondolsz? – vonta fel a szemöldökét a narancshajú.

- Hajaj – suttogtam és a szemem elé tartottam a kezem, mert eszembe jutott, mégis mi lehet érdekes Grimmjow számára, és ha abba engem is be akar vonni…

- Nézzünk körbe a városban – vonogatta vállát a kék.

- Van Isten! – motyogtam.

- Mit vinnyogsz, kölyök?

- Semmit – csiripeltem. – Letennél?

Lepottyantott a padlóra, majd el is indult, hogy felkapja a cipőjét. Ichigo sóhajtva követte, én pedig utánuk szaladtam. Nemsokára már céltalanul jártuk az utcákat, s a narancshajú a belváros felé vezetett minket a nyugalmas településen keresztül. Grimmjow folyamatosan kitalált magának valami elfoglaltságot, ez többnyire az én, vagy épp Ichigo piszkálása illetve idegesítése volt. Vigyorogva húzgálta és kócolta össze a sötét tincseim, s mikor dühöngve igazgattam a szénakazallá mutálódott hajkupacot a fejemen, torz mosollyal a képén cöccögött az arcomba. Durcásan próbáltam elhessegetni, kevés sikerrel. Végül mégis leszállt rólam, csak hogy Ichigot birizgálhassa.  Rátehénkedett a fiú vállára, és fogvillantós vigyor kíséretében a narancsszín tincsek mögött rejtőző fülekbe sugdosott. Ichigo meg sem próbálta lerázni a kékhajút, sőt, jót mulatott annak egy-egy megszólalásán, amit én persze nem hallhattam. Hamarosan üzletsorokhoz, étkezdékhez és szórakozóhelyekhez értünk. Úgy döntöttem, hogy nem figyelek az ex-hatos Ichigo-megdöntő hadműveletére, és elmerültem a kirakatok bámulásában. Próbáltam érdeklődést mutatni, ez hol sikerült, hol nem. A néma nézelődésemet túl nagy erővel szakította meg Grimmjow felhördülő hangja.

- Az mi? Miért van ott annyi ember?

- Gondolom valami buli. Tele van idióta tizenévesekkel, akik…

- Menjünk be! – vágott közbe a kékhajú Ichigo szórakozott magyarázatadásába.

- Kizárt – grimaszolt a narancshajú, és be kell valljam, egy véleményen voltam vele.

- De én kíváncsi vagyok rá – rángatta a sor felé Grimmjow a fiút.

- Nem lehet – rázta fejét Ichigo. – Nincs nálam pénz, és ha lenne se költeném el ilyenekre.

- Akkor menjünk be valahol máshol. Mondjuk a hátsó bejáraton!

- Megkattantál? Szerinted csak úgy be lehet gyalogolni?

Lehangoltan bámultam, amint messzebb és messzebb kerültek tőlem a kékhajú jóvoltából. Azonban mikor már elég messze értek volna, Grimmjow utánam kapott, és engem is magával rántott.

- Már meg is van hogy jutunk be – vigyorgott rám, amitől megijedtem, szerintem teljesen jogosan. – Rina-chan lefoglalja a biztonsági őröket azzal, hogy előadja a rosszullétét, mi beosonunk Ichigoval, aztán te meg mondjuk beférsz azon az ablakon, kölyök – bökött a falra.

Most először nagyon sajnáltam, hogy ilyen kicsi vagyok.

- És hogy mászom fel oda? – tettem fel az első kérdést, ami eszembe jutott.

- Tudsz akkorát ugrani. Mi meg majd bentről behúzunk.

- Ez őrültség – mordult Ichigo, és rájöttem, hogy nagyon egy hullámhosszon vagyunk.

- Kit érdekel? – válaszolt Grimmjow egy cápavigyor kíséretében, és már lökött is előre a hátsó ajtó felé. – Add elő, hogy elájulsz, és meghalni készülsz! – súgta.

Mire észbe kaptam, a bolond vadember már akcióba lendült, és kétségbeesetten sietett a biztonságiak felé, úgyhogy gyorsan összeestem, és magamban elkönyveltem, hogy ez egy szánalmas alakítás volt. Két kékruhás fazon azonnal felém sietett, én meg résnyire nyitott szemmel, puffogva néztem, ahogy az arrancar beslisszol az ajtón, és maga után rángatja a narancshajút is. Nem létezik, hogy ezek az idióta biztonságiak komolyan bevették!

 

Grimmjow nagylendülettel berántotta az ablakon a fekete hajú lányt, és Ichigo mormogásával mit sem törődve ugyanakkora erővel a földre rakta őt. Amorina nyekkenve landolt a csempézett padlón, de egy szót sem szólt, hisz már rég megszokta ezt a figyelmes bánásmódot.

- Végre hasznodat vettem – villantotta elő fogsorát a kékhajú.

A lány mérgesen lekevert egy tockost az arrancarnak, és hevesen készült a visszaszólásra, azonban Ichigo félbeszakította a kialakuló vitát:

- Csak úgy szólok, hogy ez a fiúvécé, szóval jó lenne sietni – jegyezte meg, mire Amorina elsápadt.

- Hülye! – rázta meg fejét Grimmjow szidalmazása közben, és kiviharzott a helyiségből.

Mikor kinyitotta az ajtót, megtorpant. A dübörgő zene és villódzó fények hirtelenjében mozgásképtelenné tették. Lesokkolva állt, bámulta az embertömeget, s ha Grimmjow nem taszajt rajta egy nagyot hátulról, állt volna még ott jó darabig. Azonban a kékhajú lökése következtében beesett az emberek közé, és az vált a legnagyobb problémájává, hogy ne kelljen hozzáérnie az izzadó, vonagló testekhez. Egy pillanat alatt szem elől tévesztette két társát, ezzel teljesen elveszetté vált.

- Ez gonosz volt – állapította meg Ichigo.

- Nem állhatunk itt egész nap! – tárta szét karjait Grimmjow, majd követte a lányt az emberi hangyabolyba, s csuklójánál fogva húzta magával a narancshajút.

Ichigo grimaszolva ácsorgott a tömegben, és legszívesebben hazament volna, bár úgy volt a dologgal, hogy bárhol jó, csak ne itt kelljen tolongania a sok balga fiatal között. Nem értette Grimmjow hogy tudta bevetni magát vigyorogva az izzadt testek közé. Tekintetével Amorinát próbálta előkeríteni, azonban nem járt sikerrel. Nem elég, hogy semmit sem látott az előtte állóktól, a lány még alacsony is volt. Miért nem maradtak otthon a megszokottnak alig mondható, de jól bevált sörözésre?

Eközben a kékhajú még beljebb rángatta, és már teljesen elvesztette az irányérzékét. Kivételesen áldotta a sorsot, amiért Grimmjow ilyen feltűnő frizurát kapott az Égtől, és nehéz szem elől téveszteni. Úgy érezte, ennek nagy hasznát fogja venni, ugyanis az arrancar elengedte csuklóját, és eltűnt az emberek közt.

Grimmjow csupán a hosszú fekete hajról és alacsony, törékeny termetről ismerte fel a tömegben esetlenül bóklászó lányt. Amorina háttal állt neki, és hevesen forgatta a fejét a kijáratot vagy épp ismerős arcot keresve, azonban semmit sem talált. A kékhajú egy széles vigyor kíséretében megragadta hátulról, és közelebb húzta. A lány meglepetten felnézett, s mikor feje búbja koppant az ex-hatos izmos mellkasán, megszeppenve próbált elhúzódni.

- M-mit csinálsz? – hebegett zavartan, s bár hangját túlüvöltötte a zene, Grimmjow könnyedén kitalálta a kérdés lényegét.

- Idegesítelek – érkezett a könnyed, magabiztos válasz.

- Nagyon jól megy, úgyhogy hagyd abba! – feszegette Amorina az erős kezeket, melyek a derekánál ráfonódva tartották fogva.

- Ugyan, még csak most kezdtem, kölyök – hajolt közelebb a lány füléhez az arrancar. – Nem élvezed a bulit, hm?

- Nem igazán.

- Szeretnéd, ha jobb lenne?

- Nem. Haza akarok menni.

Grimmjow felnevetett.

- Haza? Miről beszélsz?

- Ichigohoz – felelt durcásan a lány, és minden kudarcba fulladt próbálkozás ellenére továbbra is újra és újra megkísérelte a szabadulást.

- Az nem az otthonod.

- Na és? Én legalább csak a háza bejáratán át jövök-megyek, nem a sajátján! – jegyezte meg epésen Amorina.

- Netán irigy vagy rá? – vigyorgott a kékhajú közelebb hajolva hozzá. – Te is kérsz a dologból?

- Nem! – sikkantott, és eltolta magától az arrancar arcát.

- Grimmjow! Mi a fenét művelsz? – dörrent rá Ichigo hátulról, mire Amorina megkapta a vágyott szabadságát.

- Megvicceltem a kislányt – bökte oldalba az arrancarlányt a kékség.

- Seggfej! Eltűnsz öt percre és máris egy lányt taperolsz!

- Che, te maradtál le.

Ichigo átkozódva fülön csípte Grimmjow-t, megragadta Amorina alkarját és elindult egy adott irányba, amit a kijáratnak vélt. Némi bolyongás után megpillantotta a nehéz ajtókat, s nagy örömmel kitört rajtuk, hogy mélyet szippanthasson a friss levegőből. Tovább rángatta két társát, hogy távolabb jussanak a kerülni kívánt szórakozóhelytől, aztán elengedte foglyait.

- Idióta! – rázta fejét. – Még egy hasonló ötlet, és…

- És? – kérdezett vissza várakozón Grimmjow, arca továbbra is feldobott volt.

- És nem tudom mi lesz, de lesz valami! Ráadásul nézd meg szegény Rina-chant, akkorára kerekedett a szeme, akár egy tányér!

- Igazán sajnálom – prüszkölt gúnyosan a kékszemű.

Amorina az ajkát biggyesztve nézte hol Ichigot, hol Grimmjow-t, majd vékony, cincogós hangon annyit mondott:

- Aludni akarok, menjünk haza!

Súgó Még nincs hozzászólás.