Ichigo óvatosan letette a kanapéra a mélyen alvó feketehajút, és hasonló figyelmességgel be is takargatta. Egy pillanatig szobrozott a lány felett, majd kiment a helyiségből. Grimmjow a falnak dőlve ácsorgott, s felfelé görbülő szájjal nézte a narancshajút, amint kijött a szobából. Ichigo megtorpant előtte, majd lepillantott az arrancar keresztbe tett lábaira, s ismét fel, keresztezve a kék pillantást.

- Vedd le a cipőd! – bökte oda. Félig mert meg akarta törni a csendet, félig pedig mert nyilvánvalóan neki kellett volna feltakarítani a punkokat megszégyenítő viselkedési szokásokkal rendelkező ex-hatos után.

Grimmjow egy tragikus sóhaj kíséretében eleget tett a követelésnek, majd villanó szemekkel fordult a fiú felé. Ichigo elégedetlenül ciccegve indult az emelet felé, s mintha csak kitalálta volna a kékség gondolatait, megszólalt:

- Abból nem eszel.

- Eh? – hökkent meg az arrancar.

- Ma a földön alszol – felelt Ichigo, és felcammogott a lépcsőn.

- Na de… mi van? – követte egyre jobban látható kétségbeeséssel Grimmjow.

- Nyugi, legalább kevésbé leszek elhasznált! Ez a te érdeked is, ha jobban belegondolsz…

- Ichigo, várj!

Az ajtó meg nem szokott kegyetlenséggel csapódott be Grimmjow orra előtt. A kékség megvakarta a tarkóját, majd a kilincs felé nyúlt, hogy beengedje magát, azonban kattant a zár – úgy tűnt, Ichigo nem viccnek szánta a földön alvós dolgot.

- Kurosaki! Nyisd ki, vagy búcsút mondhatsz még az ajtófélfádnak is! – bődült el a kék.

- Te fogsz falazni – szűrődött ki bentről a narancshajú kuncogásának hangja.

Grimmjow átkozódva levágtatott a lépcsőn, majd a földszintre érve egy pillanatra elgondolkodott. Őrült vigyor jelent meg arcán, s önmagához méltó magabiztossággal indult a bejárati ajtó felé.

Ichigo befészkelte magát az ágyába, lehunyta szemét, s próbálta leküzdeni a hiányérzetet, mely aljas parazitaként férkőzött be a mellkasába. Elképzelte az ex-hatos arcát, amint magában dúlt-fúlt, és nevethetnékje támadt. Már épp alvásra kényszerítette volna magát, mikor valami koppant az ablakán. Szemei felpattantak, s mintha áramütés érte volna, felpattant az ágyából. Néma kiáltással rongyolt kinyitni az ablakot, mielőtt még a kékhajú betörte volna. Amint kinyílt a bejárattá vált ablak, Grimmjow beesett rajta, és az ágyra huppant.

- Grimmjow? Mi… hogy?

- Che, csak nem gondoltad, hogy a földön fogok aludni?

- Hogy másztál föl? – sápogott Ichigo.

- Ne becsülj alá! – vigyorgott az ex-hatos, és maga mellé rántotta a narancshajút.

- Hé, hagyj békén, idióta!

- Zavarlak netán? – csücsörített Grimmjow.

- Igen. Épp aludni készültem. És húzás a földre!

- Heh, majd ha csipkés alsó lesz rajtad – röhögött a kékszemű, és bevetődött a fal mellé. – Na, nem jössz? Az előbb még aludni akartál.

Ichigo kivörösödött fejjel megragadta az arrancar karját, és a meglepetés erejét kihasználva lerángatta őt az ágyról.  Grimmjow meglepetten pislogott, s mielőtt még feltápászkodhatott volna a padlóról, megérzett egy talpat a háta közepén. A fiú kifejezéstelen arccal mászott be az ágyába a kékhajún keresztül, aki erre dühösen felhördült. Vicsorogva dugta ki a fejét az ágy mögül, azonban Ichigo visszanyomta, majd betakarózott, és álomra hajtotta a fejét. Grimmjow mérgesen felpattant, és a narancshajú fölé ugrott. Ichigo egyik szemét kinyitva összekapcsolta tekintetét a haragos, kék pillantással.

- Nehogy azt hidd, hogy szórakozhatsz velem – vicsorított az ex-hatos.

- Eh? Mert te nem azt csináltad?

Grimmjow összezavarodva pislogott, és izmai ellazultak.

- Mert? – kérdezett vissza.

- Úgy néz ki, a memóriád felér egy aranyhaléval – cukkolta Ichigo. – Emlékezz, mit is csináltál ma?

Grimmjow homlokráncolva próbált visszaemlékezni a nap eseményeire.

- Mm, jólesően megdugtalak – sóhajtott.

- Ennyi maradt meg a mából? – horkantott Ichigo.

A kékség még jobban összevonta szemöldökét, és szürkeállományát erőltetve felidézte az elmúlt huszonnégy órát.

- Azt hiszem… elloptam Rina-chan ramenjét. Aztán bementünk a városba, és belöktem a tömegbe abban a buliban…

- És összetaperoltad – egészítette ki Ichigo rámutatva a lényegre.

- Ó, tényleg. De hát az csak vicc volt!

- Rossz vicc – mordult a fiú.

- Na, ne már, most komolyan emiatt nyűglődsz itt ennyire?

- Igen.

- Rohadj ki a bokszeredből, Kurosaki! Nem értékeled a humorom.

- De ez nem vicces, te fafej! – morgott Ichigo.

Grimmjow sóhajtva megérintette a fiú arcát, és egy grimasz kíséretében elrágódott a szavakon, amit kimondani készült.

- Én… nem úgy gondoltam – küzdött a mondattal. – Izé, sajnálom… komolyan.

Ichigo nagyra nyílt szemekkel bámulta az arrancart, aki erre elszakította pillantását a narancshajúétól és idegesen pislogott.

- Öhm… semmi baj – bökte ki a fiú, mikor végre meg bírt szólalni.

Kellemetlen csönd telepedett rájuk. Ichigo végül átkarolta a kékség derekát, és lehúzta maga mellé az ágyra.

- Aludjunk – motyogta, elfordult, s úgy tett, mintha álomba merült volna, azonban az álom kirepült a szeméből, és csak a mögötte heverő ex-hatoson járt az esze. Nem tudott megbirkózni a gondolattal, hogy a volt espada bocsánatot kért tőle… hogy bárkitől is bocsánatot kért, és komolyan beszélt.

 

Kényelmesen ücsörögtem a kanapén, s békésen elmélkedtem, mikor a ház elől hangokat hallottam. A bejárathoz sertepertéltem, és óvakodva néztem a kilincset, amint hallottam kattanni a zárat. Kerek szemekkel, megszeppenve bámultam a belépőket. Egy magas, fekete hajú fazon toppant be, két kislánnyal az oldalán – egyik szintén fekete volt, másik szőkésbarna. Feszengve pislogtam rájuk, majd nagy nehezen kipréseltem pár hangot a torkomon:

- H-helló.

A három szempár idegesítően hosszan és kutatón pásztázott. Épp készültem kámforrá válni – mondjuk az ablakon keresztül, ami épp csábítóan hívogatott –, mikor a hapi rám rontott. Mosolyogva ölelt, mintha ezer éve ismerne, ezzel megszabadított a tüdőmben lévő összes levegőtől.

- Ó, hát Ichigo végül mégis hazahozott valakit! – áradozott. – Mondd csak, mióta ismeritek egymást? Óóh, merre van az én kisfiam ilyenkor?

Mi-a-fene? Mikor végre az éltető oxigén ismét átjutott a légzőszervemen, nagy levegőt véve felnéztem a férfire, aki vélhetően Ichigo apja volt. De mit keres ő itt?

A gondolatmenetemből a szőkésbarna kislány szakított ki.

- Yuzu vagyok – nyújtott kezet mosolyogva.

- Amorina. – Hogy ennek az Ichigonak milyen görbe szájú családja van!

- Karin – mondta a kis fekete.

Hmm, oké, Eperke mégsem a szomszéd bácsitól van, a húga is hasonló.

- Kurosaki Isshin vagyok, de szólíthatsz akár apának is, ha szeretnél – rázogatta a kezemet a Kurosaki fater. – Merre jár a fiam, mondd csak?

Csuklottam egyet, mikor eszembe jutott, hogy mi történik, ha Ichigo családja most feltolja a képét az emeletre, benyit a szobába, és…

- Tanul, felszaladok érte! – böktem oda sietve, és már sprinteltem is fölfelé.

A Kurosaki család úgy nézett utánam, mint valami kattantra – oké, a pali nem, ő továbbra is vigyorgott, akár a vadalma –, de nem igazán érdekelt. Berobbantam a narancshajú szobájába, kezeimet két szememre tapasztottam, és lihegve megszólaltam:

- Ichigo, hazajött a családod!

- Mi? – jött a döbbent válasz.

Óvatosan kikukkantottam az ujjaim közül félve attól, amit megláthatok, de semmi csúnyasággal nem kellett szembesülnöm, úgyhogy kifújva magamat leengedtem a kezeimet. Mikor Ichigo kipattant a takaró alól, ismét eltakartam a szemem, de csak nevetve összekócolta a hajam, mire rápillantottam, és megkönnyebbülten konstatáltam, hogy van rajta alsó. Magára kapott pár ruhadarabot, majd hátrapillantott az ágyán heverésző kékre, aki eddig csendben figyelt minket. Na jó, szerintem csak Ichigot. Részletkérdés.

- Grimmjow, maradj itt, és ne zajongj, jó? Nem biztos, hogy a családomnak annyira tetszenél…

- …mint neked? – fejezte be a mondatot az arrancar. – Jól van, csendben leszek – tette hozzá.

- És én? – néztem a fiúra borjúszemekkel.

- Te velem jössz. Gondolom apa már látott.

Bólintottam, mire Ichigo kirángatott a szobájából, és becsukta maga mögött az ajtót remélve, hogy az ex-hatos nem okoz majd káoszt. Lepillantott rám a csokoládébarna szemeivel, majd miután kifundált valamit, megszólalt:

- Együtt tanulunk, oké? Rossz vagy fizikából és korrepetállak.

- Oké – bólintottam. – Fizimiből? – motyogtam még csak úgy mellékesen az orrom alá.

- Helló, fater! – kiáltott Ichigo leérve a lépcsőn, majd elugrott édesapja rúgása elől, ami láthatóan kicsit sem érte meglepetésként.

- Ó, látom nem puhultál el, fiam!

Tányérszemekkel néztem a jelenetet, majd azt is, ahogy az idősebbik Kurosaki még annál is hevesebb ölelést ad a narancshajúnak, mint amit én kaptam.

- Sziasztok – köszönt húgainak is Ichigo, mikor megszabadult Isshintől. – Ő itt Amorina, együtt tanulunk – bökött rám, mire megszeppenve bólogattam. – Hogyhogy hazajöttetek?

- Beugrottunk megnézni, hogy van az én édes fiam! – felelt Isshin töretlen jókedvvel. – De látom, hogy jó dolgod van, csak megebédelünk, aztán továbbállunk, ne aggódj!

- Rendben – bólintott Ichigo, és a konyha felé vette az irányt.

- Vigyázz ám rá! – súgta nekem Isshin sejtelmesen, mire én borjúszemekkel pislogtam a férfire.

- Hagyd békén szegényt, fater! – forgatta szemét a narancshajú, s magával húzott az említett helyiség felé.

- Csinálok valami finomat, Nii-san – mosolygott Yuzu, és kinyitotta a hűtőt, hogy felmérje a tartalmát.

Azt hiszem életem legnagyobb idiótaságát ejtettem ki a számon:

- Segíthetek?

Kamu. Nem tudok főzni. Tényleg nem. Egy arrancarnak nincs szüksége ilyesmikre, hiszen mi lelkeket eszünk. Elvileg… gyakorlatilag most rászorulok az emberi étkekre.

- Persze – nézett rám kedves arcával a kislány, majd elővett pár izét, és a kezembe nyomta. – Csak vágd csíkokra, én addig elkészítem a rizst.

Bizonytalan képpel bólogattam, majd kibontottam a zacskót, és kivettem belőle a halványrózsaszín valamiket. Lazac! Éreztem az illatáról. Ebből sushi lesz – állapítottam meg magamban lelkesen. Tanácstalanul ácsorogtam, mikor Yuzu egy kis vágódeszkát tolt elém egy késsel. Hálásan mosolyogtam rá, majd a deszkára raktam a lazacot, megragadtam a kést, és gondterhelt pillantással végigmértem a húst. Csíkokra vágni. Még sosem csináltam ilyet. De hát könyörgöm, arrancar vagyok! A pengével bánni tudnom kell! Beszívtam a levegőt, majd elkezdtem feldarabolni. Lassan, de biztosan haladtam. Mire kész lettem, Yuzu már feltette a rizst főni, és épp előkészítette a többi hozzávalót.

- Megkevered a rizst? – kérdezte a kislány, én pedig bólintottam, s a kis edényhez léptem.

Furcsa puffanás hallatszott az emeletről. Az elmúlt napokban megszoktam, hogy odafönt folyton megy a rendezkedés – hmm meg minden egyéb –, ezért nem fogtam fel rögtön, mekkora problémát is jelent ez, csak mikor Ichigo rémült fejjel felpattant.

- Megnézem mi volt ez – hebegett, majd elrohant, és mindenki meglepetten pislogott utána.

Kivéve engem. Némán temettem magamat lélekben. Vajon mit csinált az az idióta Grimmjow?

 

Ichigo zihálva berobbant a szobájába. Becsukta maga mögött az ajtót, s hunyorgott kicsit, ugyanis a sötétítő függönyök be voltak húzva, ezáltal félhomály borult a helyiségre.

- Grimmjow? – suttogta. – Mi a fészkes fenét csinálsz?

Tekintetével elszántan kereste a kékhajút, akit az ágyán hagyott, s nem sokkal később meg is találta – a földön. Az ex-hatos nyögve tápászkodott fel a padlóról.

- Tudod, életre kelt az interaktív ágyad, és hirtelen kidobott, mert idegesítette, hogy szurkálom, és…

- Miről beszélsz? – horkantott a narancshajú.

- Legurultam.

- És mi van a szurkálással?

- Semmi, csak vicc volt. Jobban örültem volna, ha itt vagy.

- Ezért összekented a lepedőm?

- Nem kentem össze – szűkítette össze szemét Grimmjow.

Ichigo sóhajtva közelebb lépett, hogy csak pár centi válassza el arcát az arrancarétól.

- Megtennéd, hogy… felveszel valamit alulra?

- Nem – lehelte Grimmjow ugyanabban a hangnemben, egyértelműen kifigurázva Ichigot.

- Te akartad – vont vállat Ichigo, és az asztalához lépett.

- Mit csinálsz? – kérdezte a kékség.

- Semmi különöset – felelte a narancshajú, és elővett egy kötelet a fiókjából.

- Minek tárolsz te ilyeneket? – bámult rá Grimmjow. – Hé, ne közelíts, mit akarsz…

- Maradj nyugton!

Pár pillanattal később Ichigo sunyi vigyorral magára hagyta a volt espadat, aki vicsorogva nézett utána az ágy lábához kötözve.

Grimmjow mérgelődve próbált kiszabadulni, közben megállás nélkül szidta a narancshajút, egyre tágabb szókincsről mutatva tanúsítványt. Elszántan rángatta a kötelet, hogy az ágy már belenyekkent, de nem járt sikerrel. Fontolgatta, hogy ledörömböl, de eszébe jutott, hogy akár Ichigo egy családtagja is feljöhet, ezért inkább elvetette az ötletet. Próbált lehajolni, hogy a padlóra illesztve fülét hallgatózzon, de sóhajtva vette tudomásul, hogy nem elég hajlékony. Végül horkantva az ágynak támasztotta tarkóját, és lehunyta kék szemeit.

 

A konyha üresen állt, az asztalról eltűntek az edények, a szárítón pedig csöpögve sorakoztak a frissen elmosott tálak. Amorina épp belebújt a cipőjébe, mikor meghallotta maga mögül a narancshajú hangját.

- Hová mész?

- Átugrom Urahara-sanhoz. Viszlát, és sok szerencsét! – nézett hátra a lány.

- Szerencsét? Mihez? – meredt rá a fiú kérdő tekintettel.

- Hogy megküzdj a dühös vadmacskával – vigyorgott a kis fekete, és kilépett a bejárati ajtón, magára hagyva a fiút.

- Oh… – motyogta lefagyva Ichigo, s mikor eszébe jutott, hogyan hagyta ott Grimmjow-t a szobájában, sarkon fordult, s fölvágtatott az emeletre. Benyitott a helyiségbe, s megnyugodva konstatálta, hogy semmiben nem esett kár. Az arrancar hátravetett fejjel hortyogott, továbbra is hátrakötött, az ágy lábához rögzített kézzel. Ichigo kuncogva közelebb osont, s leguggolt a kékség mellé. Grimmjow abbahagyta a horkolást, és laposakat pislogva felemelte a fejét.

- Ichigo? –ásított, majd hirtelen teljesen éberré vált. – Úgy megverlek, te segglyuk… csak kerüljön le rólam ez a kötél! – vicsorgott.

- Nos, ez elkerülendő – vigyorgott rá a fiú –, ezért inkább nem engedlek el.

Pár pillanatig farkasszemet néztek, majd Grimmjow fújtatva oldalra fordította tekintetét.

- Minek tartasz egyáltalán kötelet a fiókodban? – kérdezte durcásan.

- Ez csak egy régi ugrálókötél, aminek letört a vége. Nem hittem volna, hogy valaha is hasznát veszem, de ez volt Yuzu kedvence, ezért nem dobtam ki…

- És ez szerinted a „haszna”? – dühöngött villámló tekintettel a kékhajú. – Engedj el, már zsibbad a kezem!

- Azt hiszem, ha most engednélek el, nem járnék túl jól…

- Ezt nem csinálhatod – vicsorított a kékség.

- Dehogynem.

- Szétszedem az ágyad, ha nem eresztesz el!

- Az neked is rossz lenne…

- Nekem tökéletesen megfelel a konyhaasztal is, ismerned kéne!

Ichigo megérintette az arrancar arcát, s ajkait közel tolta az ex-hatoséhoz.

- Tudom, hogy ezt még garantáltan megbánom, de mennyei érzés egy ágyhoz kötve látnom téged, Grimmjow – suttogta, és ajkaik súrolták egymásét.

A narancshajú lágyan megcsókolta a kékséget és az ölébe ült. Levette a pólóját, majd szép lassan minden ruhájától megszabadult, s meztelen bőrrel simult az arrancar kidolgozott testéhez. Ujjai a türkiz tincsekkel játszottak, míg szájával csókokat lehelt Grimmjow nyakára.

- Utállak – hörögte az ex-hatos. – Meg akarlak érinteni, Ichigo!

A fiú lecsúsztatta kezét Grimmjow izmos karján, s összefűzte ujjaikat hogy eleget tegyen a kérésnek, mely még így sem lelt megfelelő kielégítést. Nyelve lassú táncot járt a kékség szájában, majd elszakadt az ajkaktól, hogy megkóstolhassa a hollow mellkasát majd lejjebb érve a hasizmait. Grimmjow remegve tűrte a kényeztetést, újból és újból megrántva a kötelet, ahogy nyúlt volna Ichigo után.

- Látom nem hagylak hidegen – lehelte a fiú, s elengedte a megkötözött kezeket, hogy végigsimíthasson az izmokon.

Sóhajtva lejjebb csúszott a testen, belemarkolt az arrancar combjaiba, s ajkai közé fogta a kékség hímtagját. Szuszogva nyalogatta és szívogatta a férfiasságot, kezével pedig bebarangolta az izzadó testet. Grimmjow nyögve, zihálva próbált levegőhöz jutni, s mivel lekötözött végtagjával nem túrhatott a narancsszín tincsek közé irányítva a fiú mozgását, reflexszerűen lökött egyet a csípőjén. Ködös tekintettel lepillantott a fiúra, s mivel az nem zavartatta magát különösebben, újból megmozdult, majd megint és megint. Ichigo egy darabig küzdött a hányingerrel, de aztán felülkerekedett rajta, s rendületlenül kényeztette a sóhajtozó és levegő után kapkodó arrancart. Leküzdötte torkán annak nedveit, és élvezettel hallgatta Grimmjow nyögéseit. Mikor a kékség a szájába élvezett, elengedte a férfiasságot, s feljebb kúszott az ex-espada testén. Arcát annak vállába temette, és kikötözte őt. Mikor Grimmjow érezte, hogy eltűnt a szorítás, és fel is fogta ennek jelentését, megragadta Ichigot, és vele együtt az ágyra vetette magát. Teste alá préselte a fiút, s még mindig zihálva végigsimított a narancshajú felsőtestén.

- Nem volt elég? – lehelte Ichigo.

- Nem érinthettelek meg – lihegte Grimmjow. – Egyszer sem tudtalak megérinteni, érted?

Az ex-hatos sóvárogva csókolta végig a narancshajú nyakát és állát, közben a lepedőt markolászta, és egész testével a fiúhoz simult. Végül felkelt a fiúról, a falnak dőlt, és ölébe húzta a neki háttal ülő Ichigot.

- Meglásd, ezt még megbosszulom – harapott bele a fiú fülcimpájába.

- Alig várom – lehelte az válaszképp.

Grimmjow lehunyta szemét, arcát Ichigo vállába temette, és ujjával a narancshajú hasizmait kezdte cirógatni. Furcsa szorítást vélt felfedezni a gyomrában, és valami szokatlan érzés kerítette hatalmába. Mintha a teste elgyengült volna… Grimmjow megrázta a fejét, és átkarolta az ölében ülőt, próbálva kizárni azt a valamit, amitől egy pillanatra sebezhetőnek érezte magát.

 

Zihálva estem térdre a homokos talajon. Nem volt erőm az örömöm kifejezésére, de legbelül szétvetett a boldogság. Urahara némán nézegette a kalapját tönkretevő vágást.

- Nos, úgy néz ki végül sikerrel jártál, Rina-chan – szólalt meg egy rövidke csend után.

Úrrá lettem a remegésemen, és felkeltem a földről.

- Tartsunk egy kis szünetet – tanácsolta Urahara –, aztán majd folytatjuk.

- Az jó lesz – bólintottam.

Mikor Tessai lehozta a teát és a süteményeket, úgy vetettem rájuk magam, mintha napok óta nem ettem volna semmit. Jól esően ledöntöttem a tea felét, és nekiláttam pár keksz elmajszolásának.

- Nem is tudtam, hogy ebben a testben is szívesen étkezel – mosolygott Urahara, s leült velem szemben.

Meglepetten abbahagytam a rágcsálást. Észre sem vettem, hogy a valódi, lélektestemben voltam. Ennyire megszoktam volna a gigait? Eltűnődve eszegettem tovább a finomságot.

- Már fel sem tűnt, hogy a valódi testemben vagyok – öntöttem szavakba dünnyögve a gondolataimat.

A kalaptalanná vált szőke vidáman méregetett, és ő is elvett egy sütit a tálról.

- Hmm, ezek szerint tetszik az itteni életed? – kérdezte.

- Az biztos, hogy szórakoztató – feleltem. – Tudod… Hueco Mundo nincs tele ennyi érdekes dologgal. Ott elég könnyű elpatkolni. Bár kicsit honvágyam van – tettem hozzá. – Azt hiszem azért mégiscsak ott van az otthonom.

- Értem. És Grimmjow-san hogy érzi magát?

- Oh, asszem jól kijön Ichigoval – nevetgéltem kicsit idegesen.

- Ennek örülök – mosolygott Urahara, és elbújt a legyezője mögé. – Eleinte nem tűntek túl barátságosnak egymással szemben.

- Grimmjow senkivel sem tűnik annak – jegyeztem meg, mire kaptam egy nevetést válaszképp.

- De ezek szerint megbékéltek.

- Eléggé – bólintottam.

- Nos, ez jó hír.

- Tényleg, és így mi lesz az alkuval? – kérdeztem hirtelen, s beleszürcsöltem a teámba.

- Alku? – kérdezett vissza a szemöldökét felvonva.

- Hogy a gigaiért cserébe megfigyelhetsz minket.

- Ó, hogy az! Természetesen nincs rá szükségem, hogy szemmel kövessem Grimmjow-san életét ahhoz, hogy eredményeim legyenek.

- Hogyhogy? – kérdeztem meglepetten.

- Mert az is beleszámít, amit te közvetítesz nekem, mondjuk most – magyarázta. – Ezekből is könnyedén vonhatok le következtetéseket.

- Mit vontál le például azokból, amiket mondtam? – tudakoltam izgatottan.

- Azt, hogy bármennyire is titkolja, képes az alkalmazkodásra, a helyzettel való megbékélésre, sőt, akár barátságkötésre is. Bár utóbbival kapcsolatban még vannak kétségeim… Vagyis inkább abban, hogy itt megteszi-e.

- Barátságkötés – mormogtam.

Még sosem gondolkodtam ilyesmiről. Milyenek vagyunk mi, arrancarok? Milyen Grimmjow? Vajon vannak emberi érzelmeink? Vajon Grimmjow képes rá, hogy… szeressen valakit? Hogy szeresse Ichigot? Megfogadtam, hogy legközelebb figyelek minden apróságra Grimmjow-val kapcsolatban. Megnézem majd hogy bánik Ichigoval, hogyan néz rá, mennyire tükröződnek érzések a szemében… Kíváncsivá váltam.

- Urahara-san… mégis mit jelent pontosan a „szeretet”? – kérdeztem hirtelen.

- Erre a kérdésre nem számítottam – kuncogott. – Ez egy elég megfogalmazhatatlan dolog – folytatta. – Mindenki számára mást jelent. Talán azt lehetne rá mondani, hogy egy olyan bizalmi kapcsolat, mely egyszerre erősebbé tesz és elgyengít.

- Ezt nem értem – fintorogtam megmosolyogtatva a szőkét.

- Ha szeretsz valakit kiállsz és küzdesz érte, és képes vagy olyan tettekre, amikre alapesetben képtelen lennél. Viszont ez a valaki lesz a gyengepontod is: rajta keresztül bárki könnyedén bánthat, és nélküle kevesebbnek érzed magad.

Ezen merengtem egy kicsit, hümmögtem, közben eltűntettem még egy sütit.

- Azt hiszem értem – böktem ki végül.

- Ennek örömére folytassuk az edzést – vigyorodott el Urahara, én pedig sóhajtva rábólintottam.

Felkeltem, leporoltam magam és harci állást vettem föl. A szőke mosolyogva követte példám, ezért kénytelen voltam komolyan felkészülni a várható támadásra.

 

Grimmjow jókedvűen húzta maga után a narancshajút, akinek még arra sem maradt ideje, hogy normálisan bekösse a cipőjét. A bejárat előtt azonban megállt, és a siettető szavak ellenére gondosan bezárta a bejárati ajtót.

- Hova igyekszünk ennyire? – fordult a kékség felé, mikor végzett, s lehajolt bekötni a cipőjét.

- Nem tudom, de iszonyú mehetnékem van – nyújtózott az arrancar.

Ichigo sóhajtva elindult az ex-hatos után.

- Tudod, egy kicsit azért aggódom. Mi van, ha szembetalálkozunk mondjuk Ishidával, Orihimével, vagy Chaddal… esetleg egy shinigamival?

- Ugyan, nem kell így félni! Csak sétálunk egyet a környéken.

- Ha a meggondolatlanság és elővigyázatlanság versenyszám lenne… – csóválta fejét Ichigo.

- Pont te beszélsz? – horkantott Grimmjow. – Nézd már meg kivel etye-petyézel minden nap!

- Hé, te csak fogd be! Nem én rohangálok egy gigaiban az emberek világában egy volt shinigamit rángatva magam után.

- Oh, nem is, mert te csak befekszel ez alá a fazon alá.

- Ezt mondd még egyszer! – vicsorgott rá Ichigo.

- Befekszel alááám! – villantotta elő fogsorát Grimmjow.

Ichigo mérgesen rávetette magát, leteperve a kékséget a földre, és villámló tekintettel az aszfalthoz szegezte.

- Grimmjow, én nem befekszem alád, hanem szeretkezem veled, érthető?

A kékhajú ellágyult tekintettel közel húzta a fiút, és megcsókolta.

- Ne nézz így rám, mert még a végén komolyan veszlek – duruzsolta.

- Seggfej vagy, Grimm – sóhajtott Ichigo, és feltápászkodott az arrancarról.

- Túl szigorú vagy – panaszolta az ex-hatos.

A narancshajú vetett rá egy szemrehányó pillantást, majd hátat fordított, és elindult az utcán.

- Naa, Ichi, most ugye nem haragszol? Tudod, hogy csak vicceltem – sietett utána Grimmjow.

- Nem – mosolyodott el Ichigo, és átkarolta a kékséget, aki meglepetten lepillantott rá, majd viszonozta az ölelést.

A pillanatot az törte meg, hogy Grimmjow megérzett pár erős reiatsut közeledni. Shinigamik – futott át az agyán. Óvatosan eltolta magától a narancshajút, és kutakodni kezdett a zsebében a lélekcukorka után.

- A francba – dörmögte kikerekedett szemekkel.

Az Ichigotol kölcsönkapott ruhák voltak rajta… a lélekcukorka pedig nem volt a zsebében.

- Ichigo – ragadta meg a fiú vállát. – Maradj itt, rendben?

A választ meg sem várva elindult, és próbált minél messzebb kerülni a narancshajútól. Nem gondolt végig semmit, csupán az ösztön hajtotta, egy belső hang, ami arra ösztönözte, hogy védje meg a fiút a harctól, ami bekövetkezni látszott.

Ichigo meglepetten pislogott Grimmjow után. Az még rendben van, hogy eltűnt, de komolyan aggódást látott a szemeiben? Megrázta fejét, leült az út szélére és csak merengett.

 

Immár a gigaiban, kicsit fáradt tekintettel kimásztam a csapóajtón. Urahara már fent várt, és legyezője mögé bújva ácsorgott a szoba közepén. Felérve megigazítottam a ruhámat, és felpillantottam a szőkére. A kalapja nélkül kicsit kilátszott az arca, és ez engedte látnom a sötét villanást a szemében. Mielőtt megkérdezhettem volna mi történt, megértettem az okát: legalább három, de talán több hatalmas reiatsu haladt el fölöttünk. Egy pillanatig kővé dermedve néztem fölfelé, hiába, hogy nem láttam semmit a plafontól. Aztán tovább haladtak, én pedig megkönnyebbülve leeresztettem.

- Huh, micsoda mázli – dörmögtem.

- Nagyon céltudatosak – szólalt meg Urahara. – Ha nem ide jöttek, az csak egyet jelenthet: valami más cél felé tartanak, egy nagyobb probléma irányába.

- Úgy érted Grimmjow…? – Elakadt a szavam.

- Igen. De nincs semmi gond, nála van a lélekcukorka. Ha jól tudom a zsebében hordja.

Másodszorra is megkönnyebbültem, csak hogy újra pánikba eshessek.

- De nem a saját ruhája van rajta! – villant be. – Ichigotól kért kölcsön tiszta ruhát.

- És gondolod, hogy nem rakta át a…?

- Gyorsan, Urahara-san, szedj ki ebből az izéből! – szakítottam félbe.

- Ugyan, Rina-chan, nincs ok a pánikra, Grimmjow-san elég talpraesett…

- Lehet akármilyen talpraesett, de én nem nézem ki belőle, hogy eszébe jut kirámolni a zsebeit mielőtt új ruhát venne fel.

Megelőzve az újabb kétségbeesett ömlengésem, Urahara homlokon bökött a botjával, ezáltal kiszabadultam a póttestből. Odalöktem egy köszit, és eltűntem. A háztetőkön szaladtam végig, és követtem a reiatsukat. Hamarosan utolértem őket – négy shinigamival álltam szemben. Utálom, mikor a „vagy több” feltevésem igazolódik be. Sőt, azt is utálom, mikor ilyen téren bármiben is igazam van. Sóhajtva vettem tudomásul, hogy Grimmjow valóban nem foglalkozik holmi zsebekkel és lélekcukorkákkal – ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy ott állt egy szál póttestben négy shinigamival szemben. Rémülten vettem észre, hogy a fekete ruhások támadásba lendültek. Csupán egy pillanaton múlt, de nem késtem el. A fém csattanása fülsértően megtörte az utca békéjét. A kezem megremegett az enyémnek feszülő pengétől, de bírtam, hisz muszáj volt.

- Kölyök? – hallottam Grimmjow döbbent hangját magam mögött.

- Még mindig Amorina – préseltem ki a fogaim közül. – Hátrébb mennél, ha már vagy olyan idióta, hogy nem hozod magaddal az egyetlen fegyvered?

- Hé, lehet, hogy… – kezdett háborogni, de félbeszakítottam:

- Hagyjuk későbbre!

Sikerült hárítanom az ellenfél támadását, és néma, magamat sirató nevetéssel nyugtáztam, hogy négy ellenséggel kellett egyszerre szembenéznem, akik most igazán sportszerűen körbevettek.

- Ha a balszerencsét büntetnék… – sóhajtottam, majd jobb ötletem nem lévén támadást indítottam.

Még sose páholtak el annyira, mint akkor, de végül sikerrel jártam, ezért megérte. Persze Grimmjow túl egoista hozzá, hogy kispadról nézze az eseményeket, ezért puszta kézzel, gigaiban nekilátott elpáholni egy shinigamit – idióta. Sokkal gázabb, hogy sikerült neki, míg én az eredeti lélektestemben, karddal a kezemben sem jutottam kirívó eredményre. Mikor végre mind a négy shinigami a földön volt – nem, egyik sem halt meg –, letöröltem a vért szám sarkából, és a kékhajúra emeltem a tekintetem, akinek csodák csodájára semmi baja nem volt. Épp megszólaltam volna, mikor felkapott a grabancomnál fogva, és elindult velem pont a másik irányba, mint amelyik nekem kedvező lett volna.

- Várj, még vissza kell mennem…

- Tudom – vakkantotta. – Nekem meg Ichigoért kell visszamennem.

- Ha még jön a nyakunkra pár shinigami, én…

- Egészen lazán megdöglesz – vont vállat Grimmjow.

- Áá, hogy lehetsz ilyen?

- Tch, én ilyen csodálatosnak születtem.

Dörmögtem valamit az orrom alatt, és hagytam volna, hogy tovább cipeljen, ha nem dob le a földre. Köszönöm Grimmjow, tudtam, hogy számíthatok rád!

A döbbenet eltörölte minden negatív gondolatomat. A kékség sietve közelített a földön ücsörgő, csukott szemű narancshajú felé, aki a léptek zajára kinyitotta szemét, és a jövevényre mosolygott. Grimmjow azt sem várta meg, hogy Ichigo felálljon, letérdelt és átkarolta a fiút. Ahogy ott ölelték egymást eszembe jutott, miről beszéltünk Uraharával nem is olyan rég. Igen, azt hiszem Grimmjow képes barátságot kötni, és képes szeretni. Képes holmi emberi érzelmeknek alárendelni magát, és hagyni, hogy ez a furcsa világ magával ragadja, képes beleszeretni egy emberbe, akármennyire nem így szerette volna. Biztosan elmosolyodtam volna, ha nem érzem azt az űrt a mellkasomban, ami mintha csak azt mondta volna, hogy „egyedül vagy”.

Ajkamat biggyesztve felkeltem a földről, és nekiláttam elvonszolni magamat Uraharához. Azt hiszem, ha most támadna meg valaki, pár másodperc alatt elintézne. Már majdnem nekikezdtem siratni magam, mikor egy kéz megérintette a vállam. Meglepetten hátrafordultam.

- Che, ugye nem hitted, hogy egyedül fogsz odavergődni? – kérdezte Grimmjow.

Halványan elmosolyodtam, és enyhült a hirtelen rám telepedő a magányérzésem. Talán nem érek sokat, de elmondhatok valamit magamról, amit nem sok arrancar: vannak barátaim. Lehet, hogy nem sok, és lehet, hogy nem valami viszonzott kapcsolat, de úgy érzem, kezdem megérteni mit jelent egy bizalmi kapcsolat… és hogy mit jelent a szeretet szó.